A Detroiti Autókiállításon debütáló CLA-t Kecskeméten fogják gyártani, a kémfotók után megérkeztek a hivatalos képek is.

Az áprilisban bemutatott CSC tanulmányhoz képest a legnagyobb – pozitív – változás az első lökhárítónál történt, ami a CSC-hez képest jóval kiegyensúlyozottabb lett. Az első fényszórókból eltűnt a kikapcsolt állapotban is világító halványvörös fény, a visszapillantó tükrök és a kilincsek is hagyományosabbak, mint a tanulmányverzión, és persze a 21 colos felniket is kisebbre cserélték.

A CLA-t az A-osztály alapjaira építették, ezért a kocsi belső kialakítása szinte milliméterre megegyezik az A- és B-osztállyal, a légbeömlőktől kezdve a középkonzol tetején elhelyezett érintőképernyőig. A kocsi az A-osztályhoz képest jelentősen megnyúlt, 345 mm-rel hosszabb és 35 mm-rel alacsonyabb lett. A felszereltségben és árban a C-osztály alatt elhelyezkedő CLA elsőkerék-meghajtás mellett összkerék-meghajtással, hatfokozatú manuális és hétfokozatú duplakuplungos váltóval is elérhető lesz.

Az autó motorkínálatában az A-osztálynál már megszokott 122, 156 és 211 lóerős benzines, valamint 109, 136 és 170 lóerős turbódízel motorok szerepelnek, és a Mercedes ígérete szerint jön majd egy 345 lóerős AMG-modell is. A B-osztály után a CLA lesz a második Mercedes, amelyet a kecskeméti gyárban fognak gyártani, de hogy pontosan mikor kerül piacra, arról egyelőre nincsenek hírek.

Tovább:
Az elektromos BMW-k negyven éve
A legszörnyűbb modellfrissítések
A legfrissebb Player-hírek

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés