A takarékos első szériával világszerte megalapozta a Civic sikerét a Honda, a sportos változatokat sem nélkülöző következő generációk pedig csak tovább növelték a típus népszerűségét. A bemutatásának ötvenedik évfordulóját egy vadonatúj modellel ünnepli a Honda.

Az autó az emberekért – a Honda ezzel a megközelítéssel tervezte meg a legelső Civicet, és a japán mérnökök gondossága az egymást követő generációk mindegyikén felfedezhető. Az évtizedek során a Civic egyre nagyobb, fejlettebb, erősebb, mégis hatékonyabb lett, és közben a takarékos kisautóból egy sportos kompakt modellé vált, amire a japán autók rajongóinak több generációja vágyott, és vágyik a mai napig.

A Civic sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy az eddigi tíz generációjából összesen több mint 27,5 millió példányt adtak el világszerte, és a sikertörténet tovább folytatódhat a hamarosan érkező tizenegyedik szériával, ami azt mutatja meg, hogy a Honda a hibrid autók korában is tud élvezetesen vezethető, japán módra átgondolt kompakt modellt készíteni. Az évforduló alkalmából áttekintjük az eddigi tíz generáció történetét, készülj fel, mert hosszú lesz!

Honda Civic, az első generáció (1972)

A Honda jó érzékkel éppen egy évvel az olajválság előtt, 1972-ben mutatta be a Civicet, egy praktikus és gazdaságos kisautót, amit már eleve úgy terveztek, hogy a világ több piacán is forgalmazni fogják. A világ éppen egy takarékos autóra vágyott, a Civic pedig a kompakt méretével, a könnyű kezelhetőségével és persze a kedvező fogyasztásával azonnal megkedveltette magát. 1976-ig, tehát négy év alatt már egymillió példánya készült el a Honda szuzukai gyárában.

Az első Civic a keresztben beépített motorjával és elsőkerék-hajtásával pár évvel a Golfot is megelőzte,

és egyike volt az első Európában is forgalmazott Hondáknak. A sikerét többek közt a CVCC, azaz szabályozott keverék-örvényléssel működő motorjának köszönheti, amivel első sorozatgyártású autóként tudott megfelelni az Egyesült Államokban még 1970-ben hozott, rendkívül szigorú emissziós normának, és amit ráadásul katalizátor nélkül tudott teljesíteni.

Meglepően sokféle változatban kínálta a Honda az első Civicet, a két- és négyajtós, valamint a három- és ötajtós ferdehátú azonban szinte csak abban különbözött, hogy mekkora csomagtérajtón pakolhatjuk a poggyászokat, ezeken kívül még kombit is gyártottak a típusból. Az 1,2 literes, négyhengeres motorja eleinte 50 lóerős teljesítményre volt képes, amivel valóban takarékosan hajtotta a 680 kilogrammos autócskát.

Honda Civic, a második generáció (1979)

Az 1979-ben bemutatott második generáció dizájnja első pillantásra nem sokat változott, de a Civic jóval nagyobb autó lett, a háromajtós változatának hossza 3,4-ről 3,76 méteresre nőtt. A három- és ötajtós ferdehátú mellé elsőként csatlakozott igazi lépcsőshátú karosszéria, a kombi pedig az amerikai modelleket idézve, Civic Country néven, az akkoriban divatosnak számító retró stílusú famintával is forgalomba került.

A második generációhoz a mérnökök továbbfejlesztették a CVCC motort, amely 1,3 és 1,5 literes változatban, 60 és 70 lóerővel került gyártásba, kezdetben négy-, majd ötfokozatú sebességváltóval, és 1981-ben megjelent a háromfokozatú automataváltó is. A Honda ekkor lépett szövetségre a Roverrel, a négyajtós Civic licence alapján készült a Triumph Acclaim.

A népszerűsége egyre csak nőtt, 1982-re már hárommillió Civic gördült le a gyártósorról.

Honda Civic, a harmadik generáció (1983)

Csak négy évet ért meg a második generáció, hiszen 1983-ban máris kijött a Civic harmadik szériája, ami nemcsak még nagyobb lett, de a szögletes karosszériájával modernebbnek is hatott az elődjénél. A Honda mérnökei ekkor fogalmazták meg „az ember a gép előtt” filozófiát, ahol a műszaki tartalom a lehető legkisebb, az utasok pedig a lehető legnagyobb helyet kapják, és ezt a gondolkodásmódot a Honda a mai napig szem előtt tartja az új modellek tervezésénél.

A Civicnek ez a generációja már az európai piac igényeit is figyelembe véve készült,

a praktikusan szögletes vonalvezetésével 1984-ben elnyerte a torinói Car Design Award díjat. Az immár hagyományosnak mondható háromajtós és lépcsőshátú modellek mellett megjelent a magas tetős Civic Shuttle az egyterű autók előfutáraként, akár összkerékhajtással, és ebből a generációból készült először CRX, a fiatalos sportkupé, ami már egy másik történet.

Az európai kínálat a takarékos, 55 lóerős 1,2 literes motorral indult, a nagyobb modellek az 1,5 literes motort kapták, ami 100 lóerős teljesítménnyel került a CRX orrába, ezzel a sportkupé tíz másodpercen belül gyorsult százra, és a végsebessége elérte a 200 km/órát. 1985-ben egy 1,6 literes, 16 szelepes motor került a helyére, ami 130 lóerős teljesítményre volt képes. A Civic ezen generációja adta elsőként a Rover 200-as sorozat alapját.

Honda Civic, a negyedik generáció (1987)

A harmadik széria csak négy évig készült, ugyanis 1987-ben átadta a helyét az utódjának, amely tulajdonképpen az evolúciójának tekinthető. A szögletes vonalvezetését megtartotta, de 3,97 méteres hosszával még nagyobb lett, a háromajtós és lépcsőshátú mellett a Civic Shuttle is tovább készült. Az ötajtós ferdehátúnak ugyanakkor Concerto lett a neve, és a Roverrel együttműködésben gyártották Angliában.

A negyedik generáció legnagyobb dobása a VTEC, azaz a változó szelepvezérléses motor volt,

ami a nagy teljesítményével és hihetetlenül széles fordulatszám-tartományával hívta fel magára a figyelmet, ugyanakkor takarékos is tudott lenni. Az 1,6 literes VTEC a csúcsmodellbe került, és 150 lóerőt teljesített, amivel az alig egytonnás Civic csupán 7,3 másodperc alatt gyorsult százra és 208 km/óra volt a végsebessége, ezek az értékek még ma is jónak számítanak.

Honda Civic, az ötödik generáció (1991)

A kilencvenes éveket vadonatúj Civic indította, és az 1991-ben bemutatott ötödik generációval a Honda szakított a szögletes vonalakkal, az újdonság a korszakra jellemző lágyan ívelt karosszériát kapott. Nem véletlenül, hiszen a továbbfejlesztett erőforrások mellett a jobb aerodinamikával is mérsékelték az autó fogyasztását. Az 1,3 és 1,5 literes motorok mellett az 1,6 literes VTEC már 160 lóerőre volt képes.

A háromajtós karosszéria érdekessége a kétfelé nyíló csomagtérajtó, a lépcsőshátú mellett pedig egyes piacokon kétajtós kupét is forgalmaztak. A CRX utódjaként jelent meg a Civic del Sol, teljesen új formával, targatetővel és 1,6 literes motorokkal.

A Civic ezzel a generációjával keltette fel a fiatalok érdeklődését, akik előszeretettel tuningolták az autót,

és ebben a szériában jelent meg elsőként a blokkolásgátló és a légzsák.

Honda Civic, a hatodik generáció (1997)

A hatodik generáció receptje nem változott, de a Honda alaposan átdolgozta a három- és négyajtós Civicet, amit az új, nagyobb fényszórókról lehetett felismerni. A kínálatba visszatért az ötajtós, amely azonban műszaki téren még az előző szérián alapult, és Aerodeck néven kombit is gyártottak belőle. A Roverrel kötött megállapodás folytatásaként pedig az angolok ebből az autóból készítették el a 400, majd 45 néven forgalmazott modelleket.

A kétajtós kupé ennél a generációnál is visszatért, de csak egyes piacokon forgalmazták.

A pörgős motorral szerelt VTi változatok már eddig is megalapozták a Civic sportos hírét,

de ebből a generációból készült elsőként igazán sportos Type R, amely az 1,6 literes VTEC motort kapta, 185 lóerős teljesítménnyel és 8200-as percenkénti fordulatszámmal. A Civic Type R ekkor még csak a japán piacon volt kapható 1997-től.

Honda Civic, a hetedik generáció (2000)

Az ezredfordulóra ismét stílust váltott a Civic, a rövidebb orra, magasabb teteje és nagyobb üvegfelületei egyedi formájúvá tették a vasalónak is hívott hetedik szériát. A háromajtós és a lépcsőshátú, valamint az Egyesült Államokban forgalmazott kupé mellé ismét megjelent a praktikus ötajtós változat, ami főleg az európai piacon számíthatott sikerekre, de a kombi lekerült a kínálatból.

A háromajtós Civic számtalan sportos változatban készült, de a csúcsot egyértelműen a Type R jelentette,

amely a kétliteres, 200 lóerős motorjával az eddigi legizmosabb volt a típus történetében, útjára indítva a Type R mai napig tartó legendáját. A kínálat másik végét jelentette, hogy ez a Civic volt először kapható hibrid hajtással.

Honda Civic, a nyolcadik generáció (2005)

A nyolcadik generáció a jövőbemutató, futurisztikus formájával robbant be a köztudatba, az ufónak hívott Civic formája mindenkit lenyűgözött. A látványos külső pedig praktikus utasteret rejtett, ugyanis ebben a modellben jelent meg a mágikus ülésrendszer. A lényege, hogy az üzemanyagtartály az első ülések alá került, ezért a hátsó sorban felhajthatóvá váltak az ülőlapok, és ez a megoldás a mai napig megtalálható a legtöbb Hondában.

Az 1,4 és 1,8 literes benzinesen kívül 2,2 literes turbódízellel is kapható volt, a szedánt pedig a továbbfejlesztett hibrid hajtással forgalmazták. 2006-ban jelent meg a Civic Type R következő generációja, amelyben

megmaradt a 201 lóerős, pörgős kétliteres szívómotor, tovább növelve a típus rajongótáborát.

A Type R nálunk csak háromajtósként, de Japánban lépcsőshátú karosszériával is kapható volt.

Honda Civic, a kilencedik generáció (2011)

Az előző széria továbbfejlesztésével készült el a kilencedik generáció, ami megtartotta az elődje egyedi sziluettjét és a légterelővel két részre osztott hátsó szélvédőjét. A háromajtós változat lekerült a programból, de az ötajtós mellé visszatért a kombi, ami tágasabb és praktikusabb volt, mint valaha, hiszen hatalmas, 624 literes csomagtérrel büszkélkedhetett.

2015-ben jött ki az új Civic Type R, ami elsőként kapott turbós motort, ezzel a teljesítménye 310 lóerőre nőtt,

a hatfokozatú kézi váltóval 5,7 másodperc alatt gyorsult százra és 269 km/órával száguldhatott. A Honda a leggyorsabb elsőkerék-hajtású autó rekordját is megdöntötte a Civic Type R-rel a legendás Nordschleifén.

Honda Civic, a tizedik generáció (2015)

Az előző Type R megjelenésekor már a küszöbön állt a tizedik generációs Civic, amivel a Honda tovább tökéletesítette a kompakt autóját. Az új modell turbós motorokat és vezetéstámogató asszisztenseket kapott, 2017-ben pedig elkészült a Type R változata, immár 320 lóerős teljesítménnyel, ami

az elődjénél hét másodperccel jobb köridőt futva ismét rekordot döntött a Nürburgringen.

Honda Civic, a tizenegyedik generáció (2022)

Mi mással lehetne ünnepelni a Civic megjelenésének ötvenedik évfordulóját, mint egy vadonatúj generációval? A tizenegyedik széria ismét stílust váltott, letisztultabb dizájnt kapott, és már csakis hibridként lesz kapható. Pontosabban nem csak hibridként, hiszen mire ezek a sorok megjelennek, a Honda már leleplezte a Type R változatát is, ami a típus eddigi legizmosabb motorjával írja tovább a Civic ötven éve tartó sikertörténetét.

Melyik a kedvenc Civic generációd?

Ez is érdekelhet:

Sportos hibrid kompakt lesz az új Honda Civic

A Honda bemutatta a vadonatúj Civic európai változatát.

Utcai sportautó volt, high-tech hibrid lett belőle: Honda Civic 2022

Európában csak hibridhajtással kapható az új Honda Civic, de nem akkora nagy baj ez. Kipróbáltuk!

Minden eddiginél erősebb motorral itt az új Honda Civic Type R

Mutatjuk az első képeket az új stílusú Civic Type R-ről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában