A Honda tisztán elektromos hajtású városi SUV-jával ezúttal nem a főváros zsúfolt utcáin jártunk, hanem a magyar tengerhez vettük az irányt. Milyen lejutni egy modern elektromos autóval a Balatonra? Kipróbáltuk!

Az e:Ny1 a Honda első elektromos SUV-je, amelyet nem csupán városi közlekedésre – hiszen arra alapvetően a Honda e-t szánták – hanem hosszabb utak megtételére fejlesztettek ki. A fejlett technológiai megoldások és stílusos, modern megjelenése mellett az is különösen vonzóvá teszi, hogy a tulajdonképpen a közkedvelt HR-V elektrifikált változatának számít.

Sokan tudják rólam, hogy inkább benzinvérű vagyok, mint elektromosautó-párti, ugyanakkor minden olyan, saját bőrömön szerzett pozitív tapasztalatot elismerek, amit elektromos autókkal szerzek. Nyitott és fogékony vagyok újfajta technológiák kipróbálására, éppen ezért

érdekelt, hogy milyen élmény lehet ezzel az autóval kiszabadulni a belvárosi dzsungelből,

főként, hogy ez a Honda hosszabb utakra is alkalmasnak számít. Természetesen a megtett kilométerek során rá kellett jönnöm, hogy mint minden elektromos autónak, az e:Ny1-nak is megvannak a maga korlátai, különösen, ha egy nagyobb kiruccanásra készülünk vele.

Az autó megjelenése modern és letisztult, főként azért vonzza a tekinteteket, mert az emberek nem tudják eldönteni, hogy vajon a HR-V-vel vagy az e:Ny1-nal állnak szemben. Belterével is biztosítja a mai modernautós élményt: tisztán emlékszem az első találkozásunkra, és

megnéztem volna kívülről az arckifejezésemet, amikor először megpillantottam a 15,1 colos Tesla-szerű óriásképernyőt a középkonzolon.

Már akkor megfogalmazódtak bennem a gondolatok, hogy mennyire lesz egyszerű kezelni azt a kijelzőt menet közben, avagy éppenséggel mennyire fogok elveszni a részletekben. Szerencsére több részre lehet osztani, így külön-külön vezérelhetjük rajta a klímát vagy a különféle menüket, navigációt a kitükrözött telefonunkról.

A bőrrel bevont sofőrülést kényelmesnek találtam, autópályán haladva nem is igazán merül fel a kérdés, hogy mennyire tart. Ugyanakkor kategóriájában nem az e:Ny1 büszkélkedhet a legnagyobb belső terekkel, 344 literes csomagtérrel rendelkezik, a hátsó ajtópanelekben pedig nem alakítottak ki tárolót a poharaknak vagy egyéb apróságoknak. Ez rövidebb utakon nem okoz problémát, de ha tele van az autó utasokkal, rengeteg cuccal, és messzebbre megyünk, akkor kényelmetlenséget okozhat, ha nincs meg mindennek a helye.

Az e:Ny1 hatótávja a Honda elmondása szerint 412 kilométer, ami elméletileg elegendő egy Budapest–Balaton táv megtételéhez, oda-vissza. Fontos tudni, hogy ez egy bruttó érték, ennél az autónál inkább nettó 350 kilométerrel számolhatunk.

Az én utam Zamárdiba vezetett, ami összességében nagyjából 250 kilométerből megvan, úgyhogy a teljes hatótávba ez kérdés nélkül belefért,

ám ahogyan az elektromos autóktól megszokhattuk, a hatótáv rengeteg tényezőtől függ, például vezetési stílustól, autópályás sebességtől, a légkondi használatától, és ezek mind-mind jelentősen csökkenthetik a tényleges hatótávolságot. Egy balatoni kirándulás során, különösen, ha sokat megyünk autópályán, számolnunk kell azzal is, hogy a 68,8 kWh-s akkumulátor merülése a vártnál gyorsabb lesz.

Bár a Balaton környékén egyre több helyen találhatóak elektromos töltőpontok, nem mindenhol áll rendelkezésre gyorstöltés, sőt... Viszont ha szerencsénk van, és találunk egyet, aminél szabad hely is akad,

az e:Ny1-t 45 perc alatt fel tudjuk tölteni 80%-ra, 78 kW-os töltési sebességgel.
Vezetni épp oly egyszerű, mint bármelyik elektromos társát, csendes, könnyed,

a sportos vezetési élményt azonban nem ettől az autótól kell várni. Az azonnal rendelkezésre álló 310 Nm nyomaték dinamikus gyorsulást biztosít, számíthatunk az autóra előzésnél, illetve bármilyen helyzetben, ahol hirtelen kell cselekedni, kigyorsítani. Ez az egyik olyan pozitív dolog, amit nagyon megkedveltem az utóbbi időben az elektromos autókban.

Összességében az e:Ny1-t sokkal inkább praktikus városi autónak tartom, mintsem utazós családinak, hiszen városban növelhetünk is a fentebb leírt hatótávolságon, és többször érezhetjük az autó tényleges erejét, a nyomatékot az autópályás használattal szemben, ahol fix sebességgel haladunk huzamosabb ideig. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a regeneratív fékrendszer is segít a hatótáv növelésében, azonban ezt is leginkább városi környezetben tudjuk kihasználni – autópályán, ahol kevesebb alkalommal kell fékezni, ez a funkció kevésbé jelent előnyt.

Ez is érdekelhet:

Városban és autópályán is vígan elvan a Honda e:Ny1

Hosszabb teszten próbáljuk ki a Honda elektromos SUV-ját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez a 978 lóerős Mitsubishi Colt szinte bármelyik szupersportautót megalázza

Szörfdeszkák egy öreg Rollson? Menő!

Mark Zuckerberg egy izmos sportlimuzint vezet a mindennapokban

További cikkeink a témában