A Honda nem egy crossoverre használta el a Prelude nevet, és ennek csak örülhetünk, a tokiói autószalonon bemutatott koncepció ugyanis egy meglepően jó arányú, formás sportkupé lett, méltó az ikonikus nevére.

Két hónapja derült ki, hogy a Honda az Integra után feltámaszthatja a Prelude nevet, és ebből az alkalomból áttekintettük a japán sportkupé történetét a hetvenes évek végétől az ezredfordulóig, amikor befejeződött az ötödik generáció gyártása. Az a baljós sejtésünk volt, hogy a Honda majd egy crossoverre használja el a nevet, mint a Mitsubishi tette az Eclipse-szel, de szerencsére nem lett igazunk.

Tokióban ugyanis egy meglepően jó arányú, formás sportkupé viselte a Prelude nevet, és nagyon el tudnánk képzelni ezt az autót az utakon is.

Az utolsó széria kifutása óta több mint húsz év telt el, de a Honda ügyesen vette fel a vonalat, és olyan modern formát alkotott, ami akár mehetne is gyártásba A fénycsíkkal összekötött fényszórója és hátsó lámpája egy kicsit az új Priusra emlékeztet minket, de ez legyen a legnagyobb bajunk.

A Honda egyelőre semmilyen információt nem árult el az autóról, így csak találgatni lehet, hogy hibrid vagy tisztán elektromos hajtáslánc kerül-e a Prelude karosszériája alá. Toshihiro Mibe, a Honda vezére azt azonban leszögezte, hogy az új Prelude a jövő elektromos hajtású autóinak előfutára lesz, és mivel a márkát a sportos modelljei miatt szeretik, ezért nagy figyelmet fordítanak a vezetési élményére. Úgy legyen!

Ez is érdekelhet:

Az Integra után a Prelude is visszatérhet a Honda kínálatába

Újabb jól hangzó nevet vesz elő egy új modelljéhez a Honda.

Sosem múló szerelem – Honda Prelude

Bukólámpa, négykerék-kormányzás, napfénytető, hátsó ablaktörlő és örökké tartó japán technika. Ez nem lehet más, mint a Honda Prelude.

Sportos kompakt autóként tér vissza az Integra

Jövőre gyártásba kerül az új Integra, mutatjuk az első képeket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
38% Igen, de csalódás volt.
14% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés