A Honda tavaly zsebre vágta az EICMA-t, azaz a milánói motorshow-t, amikor bemutatta forradalmi, 75 fokos hengerszögű, V-elrendezésű, háromhengeres, vízhűtéses motorkerékpár-erőforrását, amit még megfejeltek egy elektromos kompresszorral is.

Az erőforrás köré akkor még nem építettek motorkerékpárt, a kiállításra csak magát a majdani, szériagyártásba szánt gép szívét-lelkét vitték el egy vázbölcsőbe helyezve. A vállalat mérnökei ugyan nem beszéltek arról, milyen motorkerékpárokba szánják a blokkot, de a technológiai információkkal kicsit sem fukarkodtak. Elmondták, hogy a hengerszögnek köszönhetően a tömegközéppont alacsonyan tartható, a vibrációk is minimalizálhatóak, ráadásul a megoldás szorosabb és homogénebb hengerelrendezést biztosít, ami a teljesítményoldalon jár határozott előnyökkel.

A V3-konfiguráció eleve látványos és érdekes megoldás, és akkor még nem is beszéltünk az elektromos kompresszorról, melynek hallatán mindenki felkapta a fejét, akit kicsit is érdekel a motorkerékpárok világa, hiszen ilyesmi még soha nem került szériagyártott kétkerekű közlekedési eszközbe. Ez a feltöltő nem a hagyományos kipufogógáz-turbinás megoldás, hanem a motorfordulattól függetlenül, a turbinát elektromosan meghajtva tolja be a levegőt az égéstérbe, így pedig már alacsony fordulatszámon is komoly nyomatéknövekedés érhető el, amivel egyenes arányban növekszik a nyeregben ujjongó felhasználó mosolya is.

Az elektromos üzemnek köszönhetően ráadásul intercoolerre sincs szükség, hiszen a kompresszor a kipufogógáz által megpörgetett turbófeltöltővel szemben kevésbé melegíti fel a motorba áramló levegőt, ami ismét csak egyszerűsíti a motor szerkezetét, helyet és súlyt takarít meg, ráadásul a hűtési rendszer miatti esetleges nyomásveszteséggel sem kell számolni.

A Honda akkor még azt sem kötötte az orrunkra, mely kategóriában debütál az erőforrás, így egyelőre nem lehetett tudni, hogy a sportmotorok, a nakedek vagy a cruiserek szerelmesei örülhetnek-e először. Most azonban, ahogy közeledik az idei EICMA, úgy tűnik, végre lehull a lepel az első sorozatgyártott, V3-as motorral és elektromos kompresszorral szerelt motorkerékpárról, a Honda által most közzétett új klipecske legalábbis erről árulkodik:

Le a kalappal azok előtt, akik ebből a teaserből messzemenő következtetéseket tudnak levonni, de a videó végén látható dátum legalább biztosít minket afelől, hogy már nem kell sokáig várni:

november 4-én várható a leleplezés, és ha minden igaz, a milánói motorshow-n már össze is lehet majd tapogatni a vasat.

(Képek: Honda)

Ez is érdekelhet:

Mi van a 146 csillag mögött? – Mercedes-Benz CLA 250+ EQ-teszt

A legkisebb Mercedes limuzin feltűnésben biztosan jó. Kipróbáltuk, autónak milyen az extra nagy hatótávolságú elektromos változata.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés