Ha a német jobb ajánlatot kap, akkor a Force India elengedi.

A Force India múlt évben adott át egy újabb két évre szóló szerződést a fiatal tehetségnek, aminek köszönhetően Hülkenberg 2017-es idényig még biztos az ő pilótájuk maradna. Azért is volt nagy szám ez a csapattól, mert az indiaiak általában egy évre adnak szerződést opcionális második évvel.

Annak ellenére, hogy a csapat mindenféleképpen szeretné megtartani a pilótát, a csapatfőnök-helyettes, Bob Fernley elmondta, hogy ha Hülkenberg ajánlatot kapna egy jobb csapattól, akkor elengednék őt, hogy ne álljanak a karrierje útjába.

„Nico aláírt nekünk még két évet, ami azt igazolja, hogy szeretjük a kontinuitást, és szeretnénk együtt tartani a csapatot, ami sikeresnek bizonyult. Szeretnénk, ha nálunk maradna, mert rendkívül tehetséges, de ha bejelentkezne érte egy világbajnoki esélyes csapat, akkor nem állnánk az útjába. Biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben Vijay Mallya is olyan körültekintően járna el, mint amikor megengedte, hogy Nico a Le Mans-ban versenyezzen. ”

Ez a kijelentése arra vonatkozott, hogy Mallya megengedte év közben a versenyzőjének, hogy a Porschénál vezessen a 24 órás hosszú távú futamon, ami egyébként nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen a német megnyerte a versenyt Earl Bamberrel és Nick Tandyval.

„Egyértelmű, hogy a szezon legjobb pillanata az volt, amikor Sergio (Perez) pódiumot szerzett. De azt is figyelembe kell vennünk, hogy Nico győzelme a Le Mans-ban is nagyon szép eredmény volt. Jó volt látni, hogy Nico más szériákban is ki tudja bontakoztatni a tehetségét.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve