Nico Hülkenberget idén már nem láthatjuk a Forma–1 mezőnyében, az anno nagyígéretnek tartott, ám a hozzáfűzött reményeke be nem váltott német ugyanis egy csapatnak sem kellett 2020-ra. Hülkenberg természetesen nem boldog, és ma már azt is látja, hol siklott félre a pályafutása.

Az F1-ben 2010-ben debütált német 2013-ban a Force Indiától ahhoz a Sauberhez szerződött, amely az előző idény 12 csapatos mezőnyéből a 6. helyen végzett. 2013-ra azonban a svájci istálló autója kissé visszaesett, Hülkenberg pedig vesztett a bájából, vagyis már kevésbé tűnt opciónak a nagyobb csapatoknál* – szerinte ez a csapatváltás okozta a vesztét:

„Persze könnyű okosnak lenni utólag, de most már úgy látom én is, hogy 2013-ban nem kellett volna a Sauberhez igazolnom. (...) Ez nem tett jót a későbbi pályafutásomnak.”

* Állítólag 2014-ben Mark Webber visszavonulásával, illetve Felipe Massa eligazolásával a Red Bullnál vagy a Ferrarinál is kiköthetett volna.

Az ő nevéhez fűződik:

Vajon van ennél cikibb F1-es rekord?

Hülkenberg csúcsteljesítménye kicsit azért kellemetlen.

(Forrás: formula.hu, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
37% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés