Még mindig vannak, akik jó ötletnek gondolják, hogy egy húsvéti koccintás után a volán mögé ülnek, ezért a rendőrség több helyen is szó szerint teljes pályás letámadást indított az ittas sofőrökkel szemben.

A húsvéti ünnepek alatt idén is fokozottabban ellenőrizték az autósokat a rendőrök, és ennek meg is lett az eredménye. A budapesti rendőrség 122 ittas vezetőt szűrt ki a forgalomból hétfő délelőttig, pedig akkor még messze volt a hagyomány szerint locsolkodásra szánt nap vége.

Mindez azt jelenti, hogy az ellenőrzött sofőrök több mint egy százaléka ült alkohol befolyása alatt a kormánykerék mögé, ugyanis péntektől összesen 11 137 sofőrt szondáztattak meg a fővárosban. A korábbi évekhez képest hatékonyabb módszereket is bevetettek, például a Petőfi hídon minden egyes áthaladó jármű vezetőjét ellenőrizték akkor is, ha ezzel jókora torlódást okoztak.

(Fotó: Lakatos Péter, MTI)

Ez is érdekelhet:

Kicsúszott az út az ittas vezető alól az M3-as autópályán

Csoda, hogy a többi autós megúszta ezt a mutatványt.

Orosz rulettet játszik, aki ittasan autóba ül

Ha mindenáron vezetni akarsz, miután alkoholt ittál, ellenőrizd magad saját szondával – de leginkább egyáltalán ne akarj vezetni!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés