Legyünk pozitívak: harmincöt százalék rendben volt!

A BAZ megyei rendőrök kifejezetten a „külföldi gépjárműszállító szerelvények”, vagyis a potenciális horrorkaravánok ellenőrzésére fókuszáltak az M30-as és M3-as autópálya megyei szakaszán február 20-án.

Húsz román, ukrán, illetve bolgár trélert ellenőriztek, amelyek közül tizenhárom esetben szabálytalanságot tártak fel (sebességtúllépés, nem megfelelő műszaki állapot, vontatási szabályok megsértése). Két román szerelvény volt a legveszélyesebb:

az egyik csaknem egy tonnával, a másik hat mázsával volt nehezebb a megengedettnél, a rakományuk nem volt megfelelően rögzítve, az utóbbi pedig a megengedett 80 km/h helyett 120-szal ment.

A két román sofőrt a járőrök előállították, a hatóság azonnal meghozott elsőfokú határozatában a szabálysértőket három, illetve négy hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal is sújtotta.

Ha már ellenőriztek, a rendőrök még huszonöt jogsértést tártak fel (engedély nélküli járművezetés, kézben tartott mobiltelefon használata, előzési tilalom figyelmen kívül hagyása stb).

Őt máshol kapták el:

Könnyen kiszúrták a csongrádi zsaruk a szabálytalan autószállítót

Azonnal intézkedés alá vonásra kerítették a gépkocsivezetőt.

(Forrás: Police.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni