Az i30 N után a Hyundai eggyel kisebb kategóriában is kijött a sportmodelljével. A vadonatúj i20-ból készült N változat erős konkurenciája lesz a Ford Fiesta ST-nek.

Az év elején mutatta be az i20 vadonatúj generációját a Hyundai, amiből nemrég a sportos stílusú N Line változat is elkészült.

Sportos változatban is itt a Hyundai kisautója

Erősebb még nem, de dögösebb lett az i20.

Most pedig megérkezett a valódi sportmodell, az i20 N, olyan neves riválisok konkurenseként, mint a Ford Fiesta ST és a nálunk hivatalosan nem forgalmazott Volkswagen Polo GTI.

A motorházfedél alá a Kia Ceed GT-ből ismerős 1,6 literes, turbós négyhengeres motor került, a koreai testvéréhez hasonlóan 204 lóerős teljesítménnyel

és 275 Nm nyomatékkal, ami azt jelenti, hogy az i20 N, ha csak négy lóerővel is, de erősebb a Fiesta ST-nél, ráadásul azzal szemben nem három-, hanem négyhengeres.

A sebességváltó mindenképpen hatfokozatú kézi, amivel 6,7 másodperc alatt gyorsul százra és 230 km/óra a végsebessége

a Hyundai kisautójának. A koreai márka mérnökei a kormányzást, a futóművet és a fékrendszert is áthangolták, hogy legalább olyan élmény legyen vezetni, mint az ezen a téren már bizonyított i30 N-t.

Még jobb élményautó lett a megújult Hyundai i30 N

Minden részletét sportosabbra faragták.

Az i20 N-ben minden megvan, ami egy sportos kisautóban kellhet:

rajtautomata és visszakapcsolásnál automatikus gázfröccs, opcióként önzáró differenciálmű is kérhető. Nem mellékesen pedig nagyon dögösen néz ki a piros betétekkel és a 18 colos könnyűfém kerekekkel. A Hyundai kisautójára egy kicsit még várni kell, jövő tavasszal érkezik az utakra.

Ez is érdekelhet:

Nagyobbnak mutatja magát az új Hyundai i20

A kisautók közt érdemes lesz számolni vele.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában