Az előzetes után a Hyundai leleplezte a platós szabadidő-autóját, amit az amerikai piacra szánnak, pedig a Santa Cruz igazán megjelenhetne az európai utakon is.

Már hat éve annak, hogy 2015-ben egy pick-up tanulmányát mutatta meg a Hyundai, és a Santa Cruz dizájnja annyira jól sikerült, hogy akár abban a formában gyártásba is kerülhetett volna.

A Hyundainak gyártásba kellene adnia ezt a dögös pick-upot

2020-ban jön a Santa Cruz szériaváltozata, reméljük, hogy így néz majd ki.

A koreai márka platós szabadidő-autójának végleges változatára azonban mostanáig kellett várni, de idén végre tényleg valóra válik a Santa Cruz.

Az amerikai piacon rendkívül népszerűek a pick-upok, többféle méretben kaphatók, és a Hyundai egy újabb kategóriát nyit a Santa Cruzzal. A 4,97 méter hosszú modell valamivel rövidebb, mint a Ford Ranger és a Nissan Navara, és azoktól eltérően

nem alvázas felépítésű, hanem önhordó karosszériás, de nem is munkagépnek, hanem szabadidő-autónak szánták.

A dizájnt nagyon eltalálták, a Santa Cruz ugyan nagy vonalakban megtartotta a koncepció alakját, de azért változott is.

A nappali fényeket például az új Tucson stílusában a hűtőmaszkba rejtették, a karosszériát teljes értékű duplakabinosra változtatták,

a hátfal és a hátsó lámpák is újak. A kereken három méteres tengelytávval tágas lehetett az utastér.

A műszerfala is a Tucsonból lehet ismerős, 10,25 colos műszeregységgel és 8 colos, vagy felárért 10,25 colos érintőképernyővel.

A raktér 1,32 méter hosszú, biciklitartót és zárható fedelet is lehet kapni hozzá, pakolóhelyet találunk a plató és a hátsó ülések alatt.

Nem hiányzik a digitális kulcs, az adaptív tempomat, a sávtartó és a holttérfigyelő rendszer sem.

Az alapmodellt egy 2,5 literes négyhengeres benzines hajtja 190 lóerővel és 245 Nm-rel, nyolcfokozatú automata váltóval, és kérhető a 2,5 literes motor turbós változata is 275 lóerővel, 420 Nm-rel és nyolcfokozatú duplakuplungos váltóval, az összkerékhajtás széria.

A Santa Cruz a márka alabamai gyárában készül majd, és nagy kár, hogy nem kapjuk meg az európai piacon.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés