Az 5-ös sorozatnak még csak a második szériája futott, amikor az Alpina már igazi csúcsmodellt faragott belőle. A B9 jóval izmosabb volt a gyári modellnél, és egy ilyen gyönyörű példány értékét tovább növeli, hogy csak limitált számban készült.

1981-ben jelent meg a BMW 5-ös sorozatának második generációja, az E28, és még sehol sem volt az első M5 (csak 1985-ben jött ki), az Alpina már elkészült a saját változatával. A B9-nek az 528i adta az alapját, de a 2,8 literes helyére egy teljesen átdolgozott 3,5 literes hathengeres motor került, amivel a teljesítmény 184-ről 245 lóerőre nőtt.

6,7 másodperc alatt gyorsult százra, és ez nagy eredménynek számított 1981-ben, a korabeli autós újságok csak úgy hivatkoztak rá, hogy „a bajor erőgép”.

A B9 azért is érdekes, mert összesen csak 500 példány készült belőle, és abból állítólag csak kettőt fényeztek burgundi vörös színre, mint a képeken látható autót.

Az RM Sotheby’s aukciójára került példány tökéletes állapotban van,

megvannak rajta az Alpina aranyszínű matricái, és természetesen a sokküllős kerekek és a plüss sportülések is eredetiek.

Az 1983-ban gyártott Alpina csupán 138 ezer kilométerrel az órájában került az esseni aukcióra, ahol 51 750 dollárt, azaz 16,9 millió forintot adtak érte.

Nemrég feltűnt egy másik B9 is, ezen a videón átélheted, milyen vezetni egy ilyen BMW-t:

Ez is érdekelhet:

A korának leggyorsabb szedánja volt ez a turbós Alpina

Az első 5-ös sorozatból építették.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés