Sokáig az amerikaiak egyik kedvenc terepjárója volt a Bronco, ami most visszatér a Ford kínálatába. Az újdonság retró formával, de modern technikával érkezik, és kétféle karosszériával is kapható lesz.

1966-ban jelent meg a Ford Bronco az eredeti Jeep riválisaként, és harminc éven át az amerikaiak egyik legnépszerűbb terepjárójának számított, öt generációját a kilencvenes évekig gyártották. Már néhány éve hallottunk arról, hogy a Ford a feltámasztását tervezi, és most mindjárt kétféle karosszériával is bemutatkozott az új Bronco.

Az eredeti Bronco csak kétajtós változatban készült, a modern utódjából azonban négyajtós is lesz,

ezzel a Jeep Wrangler egyik legnagyobb konkurensévé léphet elő. Az alvázas terepjáró képességei is felveszik vele a versenyt, kétféle összkerékhajtással, többféle futóművel kínálják, hétfokozatú kézi váltóval, amiből az egyik a kúszófokozat, vagy tízsebességes automatával.

A terepjárást segíti, hogy a Bronco kanyarodás közben az ívbelső kerekek fékezésével csökkenti a fordulókört,

csak a gázpedállal, fék nélkül is lehet vele araszolni, de önálló kúszásra is képes. A hasmagassága alapból 21 centiméter, de az opciós 35 colos átmérőjű terepabroncsokkal 29,5 centiméteresre növekszik. A Ford terepjárója 85 centiméteres vízen is gond nélkül átkel.

A 4,41 méter hosszú kétajtós és a 4,81 méter hosszú négyajtós Bronco teteje több részben kivehető, és még az ajtókat is le lehet szerelni, amiket méretre szabott táskában vihetünk magunkkal. A háromajtós modell érdekessége az alul is ablakos ajtó.

A retró dizájn nagyon dögös lett, és nem véletlen az sem, hogy a Bronco emblémája a Mustanghoz hasonlóan egy paripa.

A klasszikus formájú műszerfalon színes kijelző került a kormánykerék mögé, középen alapból 8 colos, de felárért 12 colos is lehet az érintőképernyő, rajta a Ford legújabb infotainment rendszerével. Az okostelefont és a fedélzeti kamerát egy sínre lehet rögzíteni,

a csomagteret könnyen tisztítható anyagok borítják, az utastér padlójára lefolyó került.

A Bronco kisebb motorja a Mustangból ismerős 2,3 literes, turbós négyhengeres 274 lóerővel

és 420 Nm nyomatékkal, de kérhető a 2,7 literes biturbó V6-os is 314 lóerővel és 542 Nm nyomatékkal. A gyártása 2021 elején kezdődik, és akinek nincs szüksége ennyire belevaló terepjáróra, Bronco Sport néven kisebb szabadidő-autóként is megkaphatja a legendás típust.

Ez is érdekelhet:

Az amerikai izomautó, amit mindenki ki akart próbálni, és imádta – Ford Mustang GT Fastback 5.0 V8

Egy autólegenda, amely még mindig úgy hat az érzékszerveidre, hogy a józan észt kikapcsolja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Laurin és Klement ma ezzel utazna – Škoda Superb Combi L&K-teszt

Itt van a Tesla önvezető taxija

A világ legnagyobb autógyártója visszatér az F1-be

További cikkeink a témában