A Red Bull szeretné, ha az ötletgazdák javítanák a kivitelezést.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Múlt héten Austinba, Texasba látogatott a mezőny és a VSC már a verseny igen korai szakaszában aktiválva lett, hiszen a pálya kisebb takarítást igényelt. Ennek eredményeképpen az élen kialakult egy négyes a két mercedeses és a két red bullos pilótával. Amikor deaktiválták a virtuális biztonsági autót, Ricciardo a harmadik helyen autózott, de Rosberg azonnal megelőzte, ahogy meglátta a zöld lámpákat.

Ricciardo szerint az újraindítási procedúra abszolút nem világos számára, és szeretné, ha a rendszer kicsit javulna.

„Számomra nem tiszta a dolog, összezavarodtam, hogy mikor van pontosan vége. A mérnököm a fülemre mondta, hogy a VSC kiáll, és ez kb olyan 10 másodperccel előtte való figyelmeztetés, úgyhogy nyitva tartottam a szemem.”

„Semmi nem világított a kormányomon, találgatnom kellett, hogy vajon mi a jel. Nem tudom, hogy ez most csak egy ideiglenes probléma volt-e, vagy maradandó.”

„Az elsőnél Rosberg csak úgy elment mellettem, aztán pedig volt még egy VSC fázis. Akkor már jobban figyeltem, folyamatosan néztem a pálya melletti kijelzőket, hogy mikor mondja, hogy már nincs VSC. Amikor már nem volt kiírva, akkor nyomtam neki, nem tudom, hogy igazából jól csináltam-e, de a többiek nem panaszkodtak.”

„Szerintem ezt az egészet sokkal jobban is meg lehetne oldani. Ez az első év, amikor használjuk, tehát normális, hogy kell egy kis idő, amíg megszokjuk. Jó dolog azonban hibákat találni benne, mert csak így lehet ezeket javítani. A minimumsebességet is jobban meg kéne beszélnünk, úgyhogy szerintem a következő pilóták meetingjén ez is egy téma lesz.”

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Schumacher, Hamilton, Senna, Duna: végre nevet kaptak a Hungaroring kanyarjai

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
3% Igen, kilátogatok a helyszínre.
40% Nem, de a futamot követni fogom.
56% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.