Sok más autógyártóhoz hasonlóan a Citroën is arra a sorsra jutott a második világháborúban, hogy hadi járművekre kellett átállítania a termelést. De a franciák túljártak a németek eszén egy ügyes trükkel.

Idén százéves a Citroën, amit egész évben ünnepel a francia gyártó, az évszázados történelméből pedig időnként olyan érdekes sztorik kerülnek elő, mint ez a következő is. 1940-ben, amikor a németek megszállták Franciaországot, sorra vették a nagy gyárakat, a számukra haszontalanokat bezáratták, a többit pedig arra kötelezték, hogy hadi felszerelést gyártsanak nekik.

Így járt a Citroën is, ahol teherautókat kellett készíteniük a németeknek. A márka akkori elnöke, Pierre-Jules Boulanger azonban zseniális tervvel állt elő. Kiadta a feladatot a munkásoknak, hogy az általuk gyártott teherautókban

az olajszint-jelzést tegyék egy kicsivel odébb, így akkor is jó szintet jelezzen, amikor valójában kevesebb olaj van a motorban.

A németek nem sejtették a dolgot, és csak akkor jöttek rá, amikor már késő volt, a kevés olajtól beállt a motor, és a harctéren tönkrementek a teherautók.

Boulanger egyébként meghatározó alakja volt a Citroënnek, az ő fejéből pattant ki az egyszerű népautó ötlete, amit 2CV néven végül 1948-tól gyártottak, ezt azonban nem sokkal élte túl, 1950-ben egy autóbalesetben vesztette életét.

(via)

Ez is érdekelhet:

Minden benne van ebben a klipben, amiért imádni lehet a jövőre 100 éves Citroënt

Ha kicsit is bírod a francia autókat, ez magával fog ragadni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés