Már több mint 600 ezer autó gördült le a kecskeméti szalagokról. Nézzük, hogyan születnek!

2012-ben nyílt meg a Mercedes-Benz kecskeméti autógyára. Kezdetben B osztályok készültek, egy évvel később már a CLA is, 2015-től pedig a Shooting Brake-kel bővült a termelés. Kezdetben 2500 ember dolgozott a csarnokokban, a gyártás felfutásával négyezerre bővült a létszám, de a Mercedes további beruházásra készül, ahol újabb 2500 munkást foglalkoztatnak majd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában