És így nem szabadna viselkedni a baleset után.

Nem mindig esik egybe a józan ész által diktált cselekedet és a vonatkozó jogszabály, de közlekedésnél a követési távolság és a baleset utáni teendők esetén teljesen összecseng a kettő. Könnyen felfogható, miért kell úgy vezetni, hogy akkor is meg tudjunk állni, ha hirtelen fékeznek előttünk, ahogy az is, miért nem az úttest közepén kell ácsorogni egy koccanás után, hanem az útpályán kívül, a szalagkorlát védelmében.

Mégis ismételgetni kell mindkét szabály fontosságát – a Magyar Közút által közölt videóban szerencsére csak a követési távolság be nem tartásának következményei láthatók, az nem, hogyan gázol halálra az úton nézelődő és beszélgető embereket egy másik figyelmetlen vezető, mert ők most megúszták.

A lényeg: tartsd be a követési távolságot, ha pedig baleset részese vagy, a szalagkorlát mögött várd a segítséget!

Ez is érdekelhet:

Rád hogy hat egy autópályaterelés? Ezek az autóstársaink emberkedni kezdtek

Mit számít az életveszély, ha meg kell torolni egy fényszóróvillogást!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.