Mit számít az életveszély, ha meg kell torolni egy fényszóróvillogást!

A döntéshozókhoz még nem jutott el a hír, vagy ha igen, nem sietnek tenni ellene, de időről időre kiderül, hogy sok olyan ember is autót vezet, aki biztosan alkalmatlan rá, például mert súlyos konfliktuskezelési problémái vannak, és/vagy szándékosan okoz balesetveszélyt.

Két gyereke is ott ült egy büntetőfékező barom kocsijában, aki utána bátran ki is szállt ordibálni

Akár négy és fél évre is olyan helyre kerülhet, ahol csak cellák és folyosók vannak, autók és utak nem.

A magyar gyorsforgalmi utakat üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. friss videójában két eset is szerepel, ami ismét felveti a kérdést, biztosan tudja-e mindenki, hogy a közlekedés veszélyes üzem, aki részt vesz benne. Mindkét jelenet egy terelésnél történt egy autóúton vagy autópályán, a különbség annyi, hogy az elsőnél a fényszórót villogtató kisteherautó utasa meg is üti a korábban előtte haladó autóst – bátran, hátulról –, a másiknál pedig egy sofőr gondolja úgy, hogy ott kell kiszállnia egy gyors beszélgetésre a mögötte lévő vezetővel, ahol a két sávból egy lesz.

Minden résztvevőnek gratulálunk!

Ez is érdekelhet:

Beleakadt egy teherautó felnyitva maradt platója az M1-es felüljárójába

A felüljáró biztosan jobban bírta, mint a baleset miatt a dugóban ácsorgó autósok idegrendszere.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve