Nagyobb hangzavart vártunk volna.

A McLaren fontos ponthoz ért, ugyanis beindította a 2021-es autójuk, az MCL35M motorját, ami 2021-től már nem Renault-, hanem Mercedes-motor, és ami így (nem hörög és visít, szimplán csak) duruzsolgat:

A McLaren gyártási igazgatója, Piers Thynne-től lehet tudni, hogy a 2020-as autójukhoz képest szinte egy teljesen új versenygépet építettek, hogy tudjanak alkalmazkodni az új, Mercedes-erőforráshoz.

A McLaren és a Mercedes társulása egyáltalán nem új dolog, a wokingi istálló 351 nagydíjon indult és 78 futamgyőzelmet aratott Mercedes-motorral. A páros utoljára 1998-ban szerzett világbajnoki címet a gyártók között, míg a csapat akkori finn pilótája, Mika Häkkinen 1998-ban és 1999-ben is behúzta a szezont. 

Az MCL35M-et egyébként február 15-én mutatja be a csapat.

És ha már McLaren:

Dobsz egy hátast Daniel Ricciardo 118 milliós céges autójától

Új munkaadója hozzávágott egy szuperautót.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés