Tanksapka egy gombbal kinyit, kupak levesz, töltő rátesz, appból vagy chipkártyával kút indít, zöld gomb megnyom, és sziszeg is a hidrogén.
A hidrogéntankolást Magyarországon egyelőre egy darab, a Linde gázipari óriáscég telephelyén belül álló, korlátozottan hozzáférhető ideiglenes töltőállomáson oldhatja meg az a néhány cég, aki hidrogénautót üzemeltet nálunk. Németországban ez az egész hidrogénalapú mobilitás jóval előrébb jár. Mivel itt már a kétezres évek közepe óta zajlanak nagyobb autóflottás tesztüzemek, a hidrogénkút-hálózat kiépítése is régen megkezdődött.
Az új töltőállomások megépítését 2015 óta a H2 Mobility nevű joint venture cég szervezi, melyet az Air Liquide, a Daimler, a Linde, az OMV, a Shell és a Total alapított, mint befektetést egy ugyan bizonytalan, de ígéretes jövőbeli közlekedési alternatívába. A közös vállalat létrejöttének egyik nagy előnye a hidrogénnel, mint üzemanyaggal felhasználói oldalon kísérletezők számára, hogy a tankolások elszámolása igen egyszerű.
Németországban minden tankolás egy chipkártya töltőoszlophoz érintésével (vagy, mint a mi esetünkben, egy mobilappal, a virtuális kártya lehúzásával) indul, az országosan egységes árú hidrogén vásárlásának pénzügyi elszámolása pedig utólag történik meg.
A Player és egy magyar rendszámú Toyota Mirai tesztautó Budapest-Rotterdam hidrogénexpedíciójáról írt korábbi beszámolóm kapcsán
többen kérdezték, vitatták, hogy tényleg öt perc-e feltölteni a kocsit hidrogénnel.
Készítettem hát egy videót egy teljes töltési folyamatról, íme:
Vicces, hogy pont a videóban a Shell kúton ezzel a három és fél kilós tankolással tényleg pont öt perc lett a töltés; ez nyilván lehet több is, kevesebb is. Egy Air Liquide kútnál érzésre sokkal gyorsabban ment a folyamat – sajnos nem mértem és nem is vettem fel azt a tankolást, de a nyomást is kijelző képernyő 810 baros csúcsnyomást mutatott a kompresszor oldalán.
Volt viszont egy kút, ahol mintha gyengélkedett volna a töltő, és csak kétszeri kísérletre, legalább tíz perc alatt sikerült csupán háromnegyedig tölteni a tankot.
És volt egy olyan kút is, ami, mint kiderült, látszik ugyan a hidrogéntankolós appban, mint lehetséges töltőállomás, viszont nem a H2 Mobility hálózat, hanem az üzemeltető, a Westfalen saját kártyájával indul, már ha van ilyen kártyája az embernek. Nekünk nem volt, viszont épp ott volt a cég technikusa, aki karbantartást végzett a töltőállomáson, és annyira jó fej volt, hogy kisegített minket húsz deka hidrogénnel, amivel kényelmesen eljutottunk a következő kútig.
Hétfőtől péntekig 3300 kilométert tettünk meg a Miraijal Budapesttől Rotterdamig és vissza, kisebb kitérőkkel, és ebben volt egy állós nap is. Tízszer kellett megállnunk tankolni, átlagosan 300-350 kilométerenként. Jellemző sebességünk az autópályákon az aktuális ország szabályaitól függően 120 és 160 között volt, de tartósan 135-140 fölé nem nagyon mentünk, hogy biztosan odaérjünk a következő kiszemelt kúthoz. Az átlagsebességet lecsökkentette ugyan a sok-sok-sok útépítés és dugó, de ezek a szakaszok csak lassúak voltak, nem hosszúak, így az átlagfogyasztást nem befolyásolták érdemben. A Toyota így átlagosan 1,26 kg hidrogént kért száz kilométerre az út végén összesítve, vagyis német áron kb. 5100 forintba került száz kilométer.
Elektromos autóval ez az egész sokkal lassabb lett volna a töltések extra időigénye miatt. Pontos árat nehéz számolni: a nagy teljesítményű gyorstöltők hivatalos díjszabása óriási szórásokat mutat, sok szolgáltató havi alapdíj mellett kínál kedvezőbb töltési tarifát, ráadásul mintha ezek a cégek rá is játszanának az összehasonlíthatatlanságra; nagyon nehéz világos, normális, egyértelmű árlistákat találni.
Tessék nyugodtan szerencsét próbálni például a Tesla német weboldalán a töltéssel foglalkozó aloldalon: ki találja meg előbb, mennyibe kerül mondjuk Nürnbergnél az autópálya mellett egy kilowattóra?
Jobb híján nézzük a szintén háttéripari joint venture-ként működő Ionityt: náluk előfizetés, flottakártya, miegymás nélkül 79 eurocent egy kilowattóra a német sztrádák mellett. Egy Mirai méretű villanyautó autópályatempónál, haladósan tapasztalataim szerint 24-25 kilowattórát biztosan megeszik százon, vagyis hétezer forint körül lehet számolni száz kilométerre.
Ha messzire kell menni, gyorsan, anyagi értelemben ma még mindig a dízel a nyerő, pláne, ha úgy vesszük, hogy az idő is pénz. Egy Mirai méretű dízel túraautó 7 liter körüli fogyasztással számolva is kijön 4200 forintból az 1,6 euró körüli német gázolajárak mellett, tankolni pedig elég 6-700 kilométerenként vagy még ritkábban. Ez a helyzet 2023-ban: eljött, kész van, elérhető a Jövő Nagy Távolságok Megtételére Való Autója, csak még egy kicsit drága vele utazni.
Így indult a kaland:
Amikor megérkeztünk: