Két képet is posztolt a posztszöveg mellé.

A Mercedes bejelentette, hogy jövőre George Russell lesz Lewis Hamilton csapattársa. ÁLLÍTÓLAG a hétszeres világbajnok nem volt elragadtatva, amikor Toto Wolff csapatfőnök közölte vele, hogy Valtteri Bottas helyett a 23 éves britet választotta:

Mindenesetre Hamilton köszöntötte újdonsült csapattársát – ezt írta a Twitteren a poszt szövegében:

„Szeretném megragadni a pillanatot, hogy üdvözöljem a csapatban George Russellt. Kemény munkával érdemelte ki a helyét. Alig várom, hogy lássam a fejlődését ennél a nagyszerű csapatnál, illetve hogy együtt dolgozhassunk azért, hogy még magasabbra emeljük a Mercedest. Találkozunk jövőre.”

A hétszeres világbajnok két fotót is feltöltött a poszthoz, az egyiken a még a mclarenes Hamilton látható a fiatal Russell-lel, ehhez hozzáfűzte, hogy

„ő remek példa minden gyerek számára arra, hogy az álmok valóra válhatnak, ha teljes szívvel küzdesz érte”.

Eközben...

Bottas otthagyja a Mercedest, már megvan az új csapata is

Nem meglepő, hogy nem marad, és igazából az sem, hogy hol folytatja.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés