Jessica Barton nem csak pózolni szeret a több száz lóerős autókkal, de a volán mögé is szívesen bepattan, hogy elvigye egy körre dögös barátnőjét.

Jessica Barton playmate, emellett pedig hatalmas megszállottja a gyorsulási versenyeknek, így érthető, hogy eléggé elkeseredett, amikor százezer dollárért kipofozott, 1100 lóerős Toyotáját tavaly ellopták. Jessicát ezután sokan szerették volna jól megvigasztalni, köztük a gyorsasági versenyautókat építő Real Street Performance is, így a texasi TX2K13 versenyen megengedték neki, hogy vezesse a csapat ezer lóerős Toyota Supráját, és végtelen jóságukban még abba is beleegyeztek, hogy fürdőruhamodellként dolgozó barátnőjét is magával vigye egy körre.

A gesztusról nem mondhatjuk, hogy mentes volt minden hátsó szándéktól, ugyanis az autóba néhány kamera is került, Jessica pedig helyesen ráérzett, hogy egy ilyen kocsikázásnak csakis fürdőruhában szabad nekivágni. Persze az is lehet, hogy súgtak neki, nem tudjuk. Bár nem tisztünk kritizálni a tuningmesterek munkáját, szerintünk a lengéscsillapítók hangolásán még dolgozhattak volna egy kicsit, de a végeredménnyel azért így is igencsak elégedettek lehetünk.

Ha még nincs eleged a Playboy-lányokból, nézd meg szexi sportolónőkről szóló összeállításunkat is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve