A legendás 500-as leszármazottja a Fiat 126-os, ami felénk inkább Kispolszki néven vált ismertté. A hetvenes években készült belőle ez a prototípus, amit a jövő városi autójának szántak, és van benne néhány ötletes megoldás.

Giovanni Michelotti olasz dizájner nevéhez több mint 1200 autó tervezése fűződik, közte számtalan egyedi Ferrari és Maserati mellett olyan emlékezetes típusokkal, mint az ikonná vált BMW 2002. Michelotti saját stúdiójának is tervezett prototípusokat, és éppen ilyen volt ez a kapszulaautó, aminek az alapját a Fiat 126 adta.

Csak a kerekei és a fényszórói lehetnek ismerősek a Kispolszkiról, minden más egyedi a tanulmányon, amit 1974-ben a torinói autószalonon mutattak be, és amit a jövő városi autójának szántak akkoriban.

26 centivel rövidebb még a Kispolszkinál is, csak 2,85 méter hosszú, amivel a hetvenes évek Smartja lehetett volna belőle.

Az akkoriban forradalminak számító tolóajtókon könnyen be lehet szállni a négyüléses utastérbe, ami a magas teteje miatt még tágasabb volt, mint a 126-osé.

A motorján nem változtattak, de mivel a prototípus kisebb és könnyebb lett, ezért állítólag fürgébb is volt a Kispolszkinál, a végsebessége elérte a 116 km/órát.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés