Még nem a hivatalos előzetes jött meg a Tesla Model S utódjához, hanem egy dizájner álmodta meg a világ legvágyottabb elektromos autójának következő generációját. Ha ilyen lenne, még jobban akarnánk.

Nagyon eltalálták az eredeti Model S formáját a Teslánál, amit mi sem mutat jobban, hogy a gyártását hat éve, 2012-ben kezdték, de koncepcióként már 2009-ben bemutatták a formát, és még mindig milyen jól néz ki. A többi autóhoz hasonlóan azonban a Model S sem kerülheti el a modellváltást, és a hírek szerint a jövő év végére már el is készülhetnek az utódjával, ami akár így is mutathat.

Még nem a gyári előzetesről van szó, azt úgyis Elon Musk fogja posztolni a Twitteren, hanem egy dizájner, Emre Husmen munkái ezek a képek. Az elképzelése szerint az újdonság megtartja a Model S jellegzetes arányait, de már a legutóbb bemutatott Roadster stíluselemeivel, még áramvonalasabb karosszériával. A C-alakú fényszórók lézeresek, a hátsó lámpák pedig OLED technikával képesek váltani a színüket az irányjelzéshez.

Belül is megtartaná az álló formájú érintőképernyőt a Model S, amit egy 19 colos hajlított kijelzővel képzeltek el, a kormánykerék küllőjére pedig OLED érintőképernyő kerülne az alkalmazások gyors eléréséhez. A dizájnterveken még a kormánykerék mögött is lenne egy műszeregység, de máshonnan származó hírek szerint a Tesla terve éppen az, hogy a Model S is a Model 3-ban látott műszeregység nélküli megoldásra térne át.

Addig is itt egy szépen átalakított Model S:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
31% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
69% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.