A QX60-ból a jelenlegi generáció csak azzal tudott hódítani, hogy hétüléses, de a hamarosan érkező utódja a formájával is levesz a lábadról.

Az Infiniti hivatalosan már kivonult az európai piacról, de a magyarországi márkakereskedés nem adta fel, továbbra is forgalmazza a japán luxusmárka autóit. A kínálatban QX60 néven hétüléses szabadidő-terepjárót is találsz, és most ennek az új generációjáról közölt előzetest az Infiniti a képeken látható prototípussal.

A jelenlegi QX60 nem a formájával, hanem inkább a tágas utasterével nyerte meg a vevőket, de az Infinitinél úgy döntöttek, hogy az utódja már ránézésre is vonzó lesz.

A QX60 Monograph névre keresztelt prototípus arányait nagyon eltalálták, hétüléses SUV létére is sportosan izmos formatervet alkottak a dizájnerek.

A külső formákon kívül mást egyelőre nem árult el az Infiniti az autóról, a műszaki részletekkel meg kell várnunk a gyártásba kerülő változat bemutatóját.

Ez is érdekelhet:

Az elektromos Ariya a Nissan következő nagy dobása

500 kilométeres hatótávú és 395 lóerős változata is lesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés