Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A BMW rajongói az új 5-ös sorozat bemutatása óta várják lélegzetvisszafojtva az új M5 megjelenését. Most már kiengedheted a levegőt, mert itt vannak az első képek róla. Igaz, egy kicsit még rejtőzködik, de a csapatós képek elárulják, mi mindenre lesz képes.

Már eddig is tudtuk, hogy a BMW nagy dobásra készül az új M5 bemutatásával, hiszen az új 5-ös sorozat eddigi legizmosabb tagja, az M550i xDrive is négy másodperc alatt futotta a százas sprintet, hamarabb, mint a kifutó M5, ezért az utódjának illik még ennél is gyorsabbnak lennie.

Most a BMW végre minden szögből megmutatta az M5 új generációját, de nem mondanánk, hogy leleplezte volna. Az autót alaposan beborították álcafóliával, ezért hiába fotózták körbe minden szögből tökéletes fényekben, ha nem láthatod, hogyan is fog kinézni.

De azt már elárulták, hogyan hajt. Nem ússzuk meg, az új M5 is szériában kapja meg az xDrive összkerékhajtást, de korai lenne aggódni, hogy elveszne a régi modell élvezhető hátsókerekes karaktere. A BMW-nél ugyanis kifejtették azt is, hogy milyen funkciói lesznek az új hajtásnak.

Például részlegesen vagy teljesen kikapcsolhatod a kipörgésgátlót, attól függően, mennyire érzed magad biztos kezűnek. Az xDrive pedig három fokozatba kapcsolható, sima és sportos összkerekes, és igen, teljesen hátsókerekes módja is lesz. De már alapból jobban kaparnak majd a hátsó kerekek.

Még nem derült ki, milyen erős lesz az új M5, de úgy tudni, hogy az előző modell 4,4 literes, biturbó V8-asának továbbfejlesztett változatát kapja, és már az is 560 lóerős volt. Nagy összegben fogadnánk rá, hogy a BMW nem hagyja annyiban, hogy a hatszáz lóerős E 63 AMG erősebb legyen nála.

Ami a gyorsulást illeti, újabb szuperszonikus eredményre készülhetsz. Már az előző M5 is 4,4 másodperc alatt gyorsult százra, az új generáció összkerekes M550i-je pedig 462 lóerővel is négy alatt tudja le a sprintet, úgyhogy szinte biztos, hogy hármassal kezdődik majd a szám.

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.