Nem tudjuk, mennyire okos dolog az emberekben vezetés közben azt az illúziót kelteni, hogy éppen a Need for Speed-et tolják, de az tuti, hogy a Jaguar virtuális szélvédőjénél jobb autós technikai újítást nem láttunk mostanában.

Az információkat három dimenzióban kivetítő szélvédő minden adatot megad a sofőrnek, amit egy átlagos HUD, az autó sebességétől kezdve az üzemanyagszintig, de az igazán nagy trükk nem ez. Az ugyanis akkor kezdődik, amikor a zsírúj FType-oddal felhajtasz egy versenypályára, ahol az ideális ívtől az aktuális köridőn keresztül a versenyben elfoglalt helyezésedig mindent látni fogsz, amit egy tisztességes videojátékban látnál. Hogy még kényelmesebb legyen a vezetés, a szélvédő gesztusirányítással működik, így egy mozdulattal kapcsolhatod be a rádiót és az ablaktörlőt, vagy engedheted le az ablakot.

Mindez most még talán sci-finek hangzik, de egyáltalán nem az: a britek szerint a hihetetlen technológia néhány éven belül a sorozatgyártott modelljeikben is elérhető lesz, addig pedig már csak azt kell kitalálniuk, milyen kézmozdulattal tudod majd visszarakni az autódat a pályára, ha véletlenül lesodródtál egy tempósabb jobbosban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni