Az utolsó nem-SUV Jaguar, amit próbáltam, egy XF volt. Egy kombi. Egy dízel kombi. Alapvetően tetszett, de nem mint Jaguar, hanem mint egy normálisan használható, jól felszerelt, tágas, dinamikus kocsi, amely ugyan nem éri el a német prémiumautók nívóját, de semmilyen szempontból nincs bántóan lemaradva, és pont azoknak jelenthet alternatívát, akik megtehetnék, hogy Audit, BMW-t vagy Mercedest vegyenek, csak épp nem azt akarnak.

Az XE más. Ránézésre – és az emberekből általa kiváltott reakciókat tekintve – is igazi Jaguar. Persze hálásabb feladat egy négyajtós karosszériát jaguarosra rajzolni, mint egy szabadidő-autót, de azért az X-Type is inkább volt valami szépnek a kicsinyített változata, mint maga a szép, jelenleg pedig az XE a kis Jaguar, a 3-as BMW kategóriája. Ráadásul nagyon öregnek számít, és bár a klasszikus Jaguar menő, a 2014-ben bemutatott XE ilyen értelemben fiatal, autóipari mértékegységgel 2023-ban viszont már igencsak koros.

Erről egyáltalán nem árulkodik a formája. A hosszú orr-rövid far örökké remek arány, de az XE nem azt sugallja, hogy az előző évtized közepén még jól nézhetett ki, hanem ma is feltűnően mutatós – ebben persze a szürke autótömegből kiugró, csodás árnyalatú, bordó fényezésnek is nagy szerepe van. Meg az olyan részleteknek, mint a hátsókerék-meghajtást kiemelő hátsósárvédő-domborítás, az elsőkön lévő (mű)kopoltyúk, a hatalmas motorblokkot sejtető motorháztető az élekkel, a közvetve szintén a nagy erőre utaló, nagy felületű légbeömlők és a metszett fényszórók. Ez már a modellfrissített verzió, így lett tökéletes az összkép, főleg a hátsó lámpa búrája változott előnyére.

Szerencsére a jaguaros férfinek már nem egy tárcsát kell tekernie, hanem váltókarral választhat fokozatot – ez is a ráncfelvarrásnak köszönhető –, miközben egy formailag elég egyszerű műszerfalról tájékozódhat és vezérelheti a fedélzeti rendszereket (az „egyszerű” kifejezés a Tesláktól távoli univerzumban értelmezendő). Talán épp a típus korának köszönhető, hogy a klímát külön panelről állíthatjuk – kedvencem a tolás és húzás felirat –, ennek ma már nem szokás ekkora felületet biztosítani.

Amennyire szörnyen közhelyes a sportosan elegáns jelző az XE-re, annyira illik is rá. Kívülről. Belül ugyanis – a tesztautó vonzóságát fokozandó, világos bőrbe húzott – üléseiről nem a sportosság jut eszünkbe, a magasságukról főleg nem. Első beszálláskor azt gondoljuk, egy mozdulattal lejjebb állítjuk az ülőlapot, aztán viszont kiderül, hogy már a legalacsonyabb pozícióban van. Ez nemcsak a vezetési élményen csorbít – ha magasan akarnánk ülni, E-Pace-t vennénk, nem XE-t –, hanem így a terünk is kevesebb. Az erősen döntött szélvédő ugyanis jót tesz a sziluettnek, de rosszat a helykínálatnak. Legalább következetesek voltak a tervezők, mert hátul sincs sok tér, a Jaguar ideális utasai nem túl magasak, és kedvelik egymás közelségét.

A tesztautó teljes típusneve XE P300, ahol a 300 a lóerőt jelenti, nem az összlökettérfogatot, mert az két liter, négy henger űrtartalmából adódik össze. Ez bőven több a szükségesnél, és hat másodpercen belüli gyorsulás is igazán dinamikus menettulajdonságokat jelez. Tényleg így van, az összkerékmeghajtásnak köszönhetően pedig az erő magabiztosan jut az aszfaltra – de az XE-hez nem illik a száguldás.

Ha olyan marketinges lennék, aki őszintén, de az adott márkához illően írna sajtóanyagot a kocsihoz, biztosan a macskafélékkel hasonlítanám össze. A macskatulajdonosok ismerik azt a fázist, amikor az állatuk iszonyatos sebességgel rohangál a lakásban látszólag cél és ész nélkül, de azt is tudják, hogy a macskájuknál ez csak rövid ideig tart. A macskák ugyanis alapvetően kényelmesen élik az életüket, ám ha akarják, vagy ha a zsákmányszerzés miatt szükséges, akkor csúcsragadozóként, villámgyorsan mozognak. Ez viszont mindig időszakos. A képesség megvan, alkalmanként kihasználják, az életüknek viszont ez csak egy kis része, nem állandó viselkedés.

Az XE P300 pont ilyen. Tud gyorsan menni, jól is gyorsul, ha előzni kell, megoldja, nagy tempónál, kanyarban is az úton marad, de semmit nem ért a karakteréből, aki folyamatosan a határait feszegeti. Ez a Jaguar nem egy külső sávban vonulós autó, de nem is az, amit hajszolni kell. Lehet vele egészséges dinamikával közlekedni, azt szereti, ha viszont taposnánk, és figyelünk rá, megérezzük, hogy ezt nem akarja.

A jaguarság adta exkluzivitáson túl nem nagyon tudnék érvelni az XE mellett egy 3-as BMW, egy A4-es Audi vagy C-Mercedes ellenében. A karosszériája gyönyörű, minőségi anyagokkal borították az utasterét, tele lehet extrázni, kényelmes-kellemes autó a mindennapokban, de ott van benne az erő is, ha kell. A többieknél viszont nincs meg ez a macskás viselkedés, a hasonló teljesítményű változataik szívesebben mutatják meg a képességüket.

Mégis megértem, ha valaki az XE-t választja. A P300-ast viszont már nem tudja, a dízel mellett már csak a P250, tehát a 250 lóerős változat rendelhető.

(Fotó: Tóth István)