Kijött a Toyota Century legújabb generációja, az a luxuslimuzin, ami egyáltalán nem a feltűnésről vagy a fényűzésről szól. Retró stílusú utastere a lehető legnagyobb nyugalmat és kényelmet adja.

Japánban sok mindent egy kicsit más szemszögből közelítenek meg, és a Toyota Century is jó példa erre. 1967 óta gyártják ezt a luxusautót szinte változatlan formában, és azóta most még csak a harmadik generációja jött ki. Olyan vevőknek szánják, akik nem kérnek a pompából, nem kívánnak felvágni az autójukkal, de minél nagyobb kényelemben szeretnek utazni. Ilyennel jár a japán miniszterelnök is, aki nem mindennapi módon vált sávot.

Így nézett ki eddig a Toyota Century

Ha már ennyire megszokták a vevők, akkor a legújabb modellnél sem változtatták meg a legendás külsőt, ami így már egészen retró hatást kelt. 5,34 méteres hosszával és 1,93 méteres szélességével bármelyik luxusautó mellé oda lehet állni vele, a nagy, krómozott hűtőmaszkja és a masszív C-oszlopa egy Rolls-Royce mellett is magabiztosnak mutatja. A modern kort jelzi azonban, hogy a fényszórói immár teljesen LED-esek.

Belül sem éppen az Audi A8-ból, a 7-es BMW-ből vagy a Mercedes-Benz S-osztályból ismerős high-tech környezet fogad, hanem egy igazi konzervatív luxusautó-hangulat. Azt hallottuk, hogy környezetvédelmi megfontolásból egyre többen mondanak le a valódi bőrkárpitról, és a Century üléseit sem ezzel vonták be, hanem száz százalék gyapjúból készült kárpittal. Még a képeken nézve is otthonosabbnak tűnik a bőrnél.

Retró formája és visszafogott luxusa mellett V12-es motorjától is ismert volt a Century, és ettől most el kell búcsúznunk. A legújabb modellt már a Lexus LS 600h előző szériájából ismert hibrid hajtással szereli a Toyota, amiben a benzinmotor egy 5 literes V8-as erőforrás 395 lóerővel. A hangja ennek is csodás lehet, és mivel a Century a mesés kényelemről szól, a húsz hangszórós hifi mellett szinte zajtalanul gördülő spéci abroncsok is járnak hozzá.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés