Az új Gladiator messze nem az első platós modellje a Jeepnek, de több évtizedes kihagyás után nagy űrt tölt be a márka kínálatában. A Wrangler alapjára épül, ezért pontosan ugyanolyan ütőképes lesz majd terepen.

Scrambler, Comanche és Gladiator néven is árult már pick-upot a hosszú története során a Jeep. A hatvanas években bemutatott Gladiator például egészen a nyolcvanas évek közepéig készült, a Cherokee alapjára épített Comanche gyártását pedig 1985-ben kezdték és 1992-ben fejezték be. Régóta ígérték, hogy ismét lesz Jeep pick-up, tanulmányautóként már 2005-ben összehoztak egyet, de csak most mutatták be a gyártásba kerülő változatot.

A neve Gladiator lesz, és a Wrangler alapjára épül, ezért ugyanolyan belevaló terepjárónak ígérkezik.

A nemrég bemutatott új Wrangler pedig már korántsem olyan őskövület, mint gondolnád, az alváza nagyszilárdságú acélból, a felépítmény nagy része alumíniumból készült, és ilyen lesz az új pick-up is. A Wrangler mintájára a Gladiator is kérhető lesz vászontetővel, és ennek a szélvédőjét és az oldalajtóit is le lehet szerelni néhány mozdulattal.

A duplakabinos Jeep pick-up tengelytávja 50 centivel nagyobb, mint a hosszított Wrangler hasonló adata. A platója 1,5 méter hosszú, és ha ez nem lenne elég, a Gladiator hátsó üléseit előre lehet dönteni. Az utastere is jóval modernebb, mint sejtenéd, a számlapok közé 7 colos kijelző került a fedélzeti számítógépnek, a középkonzolon pedig 7 vagy 8,4 colos érintőképernyőn lehet nézni a navigációt.

A Gladiator alapmotorja a 3,6 literes V6-os lesz 288 lóerővel, hatfokozatú kézi vagy nyolcfokozatú automata váltóval, és később választható lesz egy 3 literes dízel is 265 lóerővel. Mindez az amerikai piacra igaz, de úgy tudni, hogy néhány éven belül Európában is kapható lesz a Jeep pick-upja. Akkor aztán újra kell gondolni, hogy melyik a legjobb terepjáró a Hilux, a Navara és a Ranger által uralt mezőnyben.

A képek közt néhány ötletet is adott a Jeep, hogy mi mindent vontathat a Gladiator. Nem tudnánk dönteni:

Ez is érdekelhet:

Alaszkában leszakadt az út. De ő Jeeppel volt

Akkor pedig elég lassítani kicsit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.