Most már biztos, hogy az idei frankfurti szalonra viszi el a Suzuki a legújabb Swift csúcsváltozatát. Az új Swift Sport pedig akár 140 lóerős turbós motort is kaphat.

Sportváltozat mindig is volt a Suzuki Swiftből, már akkor is, amikor még nem nálunk gyártották a típust. Az első, kockaforma generáció csúcsa volt a GTi, ami az 1,3 literes, 101 lóerős motorjával 196 km/órával is száguldhatott.

Az esztergomi régi Swifttel aztán egy kicsit más irányba ment el a Suzuki, de 2005-től ismét menő lett a Swift, a vagány formájú kisautóval pedig visszatért a sportváltozat is. A Swift Sport 1,6 literes, 125 lóerős motort kapott, amivel ment, mint a golyó.

Nem volt kérdés, hogy a következő generációból is készül Swift Sport, amit minden téren egy kicsit jobbá tettek. Az 1,6 literes motorja már 136 lóerős volt, a váltóját hatfokozatúra cserélték, és később ötajtóst is gyártottak belőle. Igazi titkos tipp a kisautók között.

De a Swift esztergomi gyártásának vége szakadt, a vadonatúj generáció már Japánból jön. Nemsokára pedig sportváltozatban is, a Suzuki ugyanis bejelentette, hogy szeptemberben Frankfurtban leplezik le a Swift Sportot, és egy képet is mutattak róla.

Élénk sárga színben, nagy hűtőmaszkkal, haragos lökhárítóval elég jól mutat, főleg ezeken a kéttónusú felniken. Műszaki részleteket még nem árultak el róla, de szinte biztos, hogy a Vitarából ismert 1,4 literes, turbós motort kapja 140 lóerővel, úgyhogy elég jónak ígérkezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés