A márka eddigi legkisebb kupéját mutatja be a Volvo, az XC széria részeként érkező típusról pedig az előzetesek sejtelmes stílusában készült videót közöltek.

A Volvo éppen újjászületését ünnepli, és a remekül sikerült 90-es sorozat után máris itt az új XC60, amit hamarosan még kisebb típusok követnek. Már bemutatták a kompakt 40-es sorozat két tagjának prototípusát, és először mi is azt hittük, hogy ebben a videóban már ezt a típust láthatjuk meg.

Persze, miután megnézted, kiderül, hogy egy lábbal hajtós gyerekautóról van szó. De ebben a kategóriában is példásan igényes a Volvo újdonsága, hiszen nemcsak a hűtőmaszkja és a kerekei olyan kidolgozottak, mint egy igazi autóé, de még a fényszórói és a hátsó lámpái is világítanak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni