Ha nem a drága autópályákat választod Olaszországban, hanem vidéki utakon nézelődve kirándulgatnál a kocsival, valószínűleg meg fogsz bolondulni pár száz kilométer után.
Öt-tíz évvel ezelőtt az autógyártók még gyakran választották új modelleik bemutatásának helyszínéül Toszkánát. De annyira, hogy autós újságíróként időnként akár egy hónapban többször is újra nekivághattam egy-egy demóautóval a gyönyörű vidék útjainak, a középkori kisvárosok hangulatos, szűk utcácskáinak, az izgalmas szerpentineknek. Imádtam ezeket a menetpróbákat, minden kilométer élmény volt a kormány mögött a középolasz vidéken.
Ma is az, csak másként. Az idei őszi szünetben elmentünk megnézni Rómát a családdal és egy Fiat Tipóval. Mivel úgyis minden út oda vezet, nem választottuk se a legrövidebb, se a leggyorsabb útvonalat, hanem kényelmesen elcsalingáztunk a mellékutakon, oda is, vissza is. Beugrottunk Velencébe, Sienába, Pisába, Firenzébe, San Marinóba és egy csomó kis helyre, csak úgy. A navit megkértük szépen, hogy kerülje el a sztrádákat, hadd lássunk minél többet autózás közben abból a vidékből, ahol éppen vagyunk.
A látással nem is volt baj, viszont a dolog autózós része, nem lehet ezt szépíteni: szörnyű volt. Teljesen világos, miért lettek egyre ritkábbak az olasz menetpróbák már jóval a Covid előtt is. Azért, mert az autózás itt nem öröm többé, hanem folyamatos bosszankodás, idegeskedés, küszködés és szenvedés.
Nem az a baj, hogy hihetetlenül sok a fix sebességmérő az utak mellett. A telepített traffipax nagyon hasznos holmi, ha valóban veszélyes helyre szerelik fel, ahol tényleg fontos betartani valamilyen sebességkorlátozást. De ha lépten-nyomon kamu sebességmérőt lát az ember, amit mellett senki nem lassít, a helyiek sem, az egész elveszíti a lényegét, az értelmét, a visszatartó erejét, mindenét és tényleg csak a pénzbeszedés marad a néhány valóban működő kameránál a magyarázat arra, hogy miért tette ki ezeket az állam egyáltalán.
Nem az a baj, hogy sok a sebességkorlátozó és előzét tiltó tábla. Az a baj, hogy ezeket minden rendszer vagy logika nélkül, látszólag teljesen ötletszerűen szórták ki az utak mellé. Aztán van, aki megpróbálja betartani őket (mint például a szerencsétlen külföldi autós, legalábbis azon a pár tucat kilométeren át, amíg rá nem ébred, hogy egy rossz vicc ez az egész), és ezzel torlódást okoz. Az is gyakori, hogy a szabálykövető autós veszélyes előzésekbe hergeli a sietősebbeket, akik mennének bátran, mert tudják, hogy bár nem szabad, azért lehet.
És van olyan helyi is, aki szélsőségesen tojik mindenre (teljesen érthető módon) és 120-szal tolja végig mindenhol, fittyet hányva 40-esre, 70-esre, dupla záróvonalra, amíg valahol ennek egyszer szükségszerűen rossz vége nem lesz. Meg van az az abszurd pillanat, amikor kiderül, hogy még a rendőrt sem érdekli semmi, megy, amennyivel jónak látja:
Az irgalmatlan és komolytalan túlszabályozás sok-sok indokolatlan táblájával, kamu traffipaxával, kusza rendszerével az autósokat, a közlekedőket valójában nemhogy nem segíti, de teljesen magára hagyja az olasz úthálózat üzemeltetője. Ennyi hülyeség mellett már senkinek fogalma sincs, hol mire kellene tényleg felkészülni, meddig kell követni a tökegyenes, kilométerekre belátható országúton a kettős záróvonal mögött a biciklist, traktort, 50-nel battyogó százéves bácsikát, melyik 40-es tábla jelez olyan kanyart, amit tényleg csak 40-nel, de legalábbis 60-nal kellene megközelíteni, és így tovább.
És hogy miért ilyen vacak minden az olasz vidéki utakon? Azt még az olaszok se tudják. Legalábbis a Quattroruote autós szakújságírója, Mario Rossi, akinek emailben elküldtem a tapasztalataimat, nem tudott megnyugtató magyarázatot adni azokkal kapcsolatban. Inkább írt a kérdéseimből egy cikket a magazinjukba: lám, másnak is feltűnt, mennyire nincs rendben a közlekedésszabályozás a mi amúgy csodaszép tájainkon. Egészen pontosan ennyit tudott hozzáfűzni a dologhoz (Csordás Gábor kollégám fordítása az olasz cikkből):
"Rácz Tamás magyar kollégánk levele egyáltalán nem kíméletes, és az említett probléma csak egy a sok olasz közúti vészhelyzet közül. Hogy az úthálózat amellett, hogy rossz állapotú, tele van értelmetlen korlátozásokkal, hozzávetőleges és sokszor egymásnak ellentmondó jelzésekkel, az mindenkinek napi tapasztalata. Hogy az út széle tele van hamis sebességmérő kamerákkal, amelyeknek nem megfelelő, gyakran egyenesen nevetséges az elrettentő ereje, azt még a gyerekek is tudják.
Köztudott az is, hogy a rendőrök, főleg a helyi rendőrök a szokásos járőrözésük során – így úthasználóként és a szabályok betartatójaként is – nem ismerik a táblákat, főleg a sebességet szabályozó táblákat. Tény, hogy az egyenruhások a gátlástalan politikusok nevében gyakran használják ki ezt a rendetlenséget, hogy megállás nélkül bírságolják a sokszor valóban szabálytalan, de valójában mégis csak becsapott sofőröket. Ez az anarchia az infrastruktúrák tulajdonosai – különösen az önkormányzatok és a tartományok – hanyagságának és rosszhiszeműségének, az autósok érdektelenségének és az ellenőrzésekért felelős hatóságok közömbösségének együttes eredménye. És nehéz lenne megmondani, mi az oka és mi a következménye ennek az elfogadhatatlan helyzetnek. Annyi
bizonyos, hogy ha ekkora a zűrzavar, akkor a közúti biztonság csökken. Nem véletlen, hogy Olaszország a legrosszabb európai országok közé tartozik ezen a fronton."
Ja, és már az olaszok kis elfelejtettek előzni. Pontosabban a fehér furgonok és a Land Roverek a dupla záróvonalon is, simán, de a többiek az istennek se, soha. Pont mint itthon: