Michelisz Norbinak remekül indult a szezonzáró, a pontverseny élén érkezett, megnyerte mindkét időmérőt és az első versenyt is. A második futamon azonban leszakadt az ég, és ebből kellett kihozni a legtöbbet.

Az első futamon még csak nedves volt a pálya, akkor előnybe került az, aki előre slick, hátulra esőgumit tett fel, de a második verseny előtt annyira szakadt az eső a malajziai pályán, hogy aki ezzel a kombinációval indult, csak küszködött. A futam ezúttal nem a safety car mögül rajtolt, és már az első körben beütött a káosz. Catsburg nekiment Mullernek, és kigyulladt a Hyundaija, amire a versenyt felfüggesztették.

Közben már az első körben Guerrieri a kilencedikről az élre jött fel, Michelisz azonban a tizedikről lecsúszott egészen a mezőny végére.

Új rajtot írtak ki, és amíg minden más szériában az eredeti rajtsorrend szerint indultak volna, a túraautó-világbajnokságban a legutóbb megtett szektor számít, ezzel Guerrieri a második, Michelisz a tizenhetedik helyről indulhatott volna, de a kiállt autók miatt a tizenharmadik rajtkockába állt fel.

Az új rajtra már minden autón esőre való gumik voltak, és Guerrieri kihasználta a helyzetet, az élről rajtoló csapattársa, Girolami átadta neki a vezető helyet.

Michelisz Norbi is sokat előzött, és végül a nyolcadik helyen zárta a futamot, amivel fontos pontokat szerzett.

Még mindig vezeti a bajnokságot, de már csak 10 ponttal Guerrieri előtt, így fordulnak rá az utolsó, mindent eldöntő versenyre, ahol a két rivális az első két rajtkockából indul.

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés