Ahogy korábban már írtuk, a 2+2 üléses kupé szakít a BMW-k jellegzetes formájával, az áramvonalasabb karosszéria eredményeként pedig a légellenállási együtthatója mindössze 0,26, ami a kocsi 2,5 literes fogyasztásán is meglátszik.

A 4,7 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,3 méter magas kocsi az akkumulátor csomaggal együtt sem sokkal nehezebb egy hagyományos sportautónál, a magnézium, alumínium és szénszálas anyagok használatával az autó tömegét sikerült 1490 kilogrammra leszorítani. Ez meglátszik az autó gyorsulásán is, ugyanis a 362 lóerős összteljesítményű i8-nak mindössze 4,4 másodpercre van szüksége a százas tempó eléréséhez, bár a végsebességét sportautóhoz méltatlanul a németeknél megszokott 250 km/h-ban korlátozták.

A Frankfurti Autószalonon bemutatkozó autó nem lesz olcsó, az alapára 135 925 dollárnál, tehát mintegy harmincmillió forintnál kezdődik, ez az összeg viszont már tartalmazza az i8-ban alapfelszereltségnek számító sportkormányt, a 8,8 colos kijelzővel felszerelt navigációs rendszert, a start/stop funkciót, és az elsőként az i8-ban bemutatkozó lézeres fényszórókat is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.