Még csak egy hete adták át az M30-as autópálya újabb szakaszát, máris megjelentek azok az autósok, akik megfordulnak rajta, és a forgalommal szemben hajtanak.

Nemrég adták át az M30-as autópálya legújabb, 60 kilométeres szakaszát Miskolc és Tornyosnémeti között, és az utat az első napokban többen is rossz irányban használták. Az útkezelő kamerája is rögzítette, amint egy 82 éves nő meggondolta magát, és megfordult az autópályán, majd nagy sebességgel a forgalommal szemben vezetett 28 kilométeren keresztül. Szintén felvette a kamera azt az esetet, amikor egy 59 éves nő

a forgalommal szemben vezetett az autópályán, és kétszer is megfordult, mire sikerült lehajtania.

Sajnos ezzel balesetet is okozott, mert amikor két egymás mellett haladó lengyel kamionos észlelte a szembejövő autót, a leálló- és a külső sávba húzódtak le, és közben össze is ütköztek. A szabálytalan autós továbbhaladt, de a rendőrség mind a két esetben előállította a sofőröket, és intézkedett a jogosítványuk bevonásáról.

A szabálytalan sofőrökről készült videóban egy kerékpárost is láthatsz, aki jó ötletnek gondolta az autópályán tekerést.

Persze lehet az újonnan épült autópályaszakaszt, a nem megfelelő táblázást, a zavarba ejtő felfestést vagy a nem aktuális navigációs térképet okolni, csak nem érdemes.

Aki a volán mögé ül, fontos, hogy ne megszokásból vezessen, hanem figyeljen arra is, hogy mi történik körülötte. Ha mégis az autópálya rossz oldalára hajtasz fel, a legrosszabb, amit tehetsz, hogy továbbhaladsz vagy megfordulsz. A közútkezelő szerint amint lehet, húzódjunk le a leállósávra és hívjunk segítséget.

Ez is érdekelhet:

Győzködni kellett, hogy ne hajtson a forgalommal szemben

Újabb hajmeresztő eset a magyar utakról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés