Nem váratta sokáig a követőit X-Tomi, hiszen a magyar dizájner napokkal a bemutatásuk után elkészült a két legújabb Jaguar átalakított változatával. Sportváltozatokról van szó, természetesen.

Az egyik az XE, ami végre megkapta az 5 literes V8-as motort kompresszorral és egy kicsivel több, 600 lóerővel. Az SV Project 8 kivitel lehagyja a BMW M3-at is, hiszen 3,7 másodperc alatt van százon, és külsőre nem nagyon különbözik a versenyautóktól, pedig 300 darabot gyártanak majd belőle, amit meg is lehet majd venni. Ha rajtunk múlna, akkor X-Tomi tervét is felvennék a kínálatba, hiszen milyen ütős lenne egy Jaguar kombi, ami legyorsulja az M3-at!

De a másik tervet is támogatjuk, hiszen a legkisebb Jaguarról, az E-Pace szabadidő-autóról van szó, amit Londonban mi is megnéztünk magunknak. A Jaguar egyelőre csak kétliteres, négyhengeres motorokkal tervezi gyártani, és bár a legizmosabb 300 lóerős lenne, azért elférne belőle egy sportváltozat. X-Tomi szerint E-Pace R-S lenne a neve, és a nagyobb légbeömlők, nagy kerekek és légterelők mellett szénszálas tetőt is kapna.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés