Úgy dicsérték Max Verstappent, hogy közben Sergio Pérez alá rúgtak egy kicsit.

Max Verstappen nagyon jó úton halad a harmadik világbajnoki címe felé, a szezon eddigi 12 futamából tízet megnyert, előnye pedig 125 pont a tabella második helyét elfoglaló csapattársával, Sergio Pérezzel szemben. Vagyis lényegében ez az idény már lefutott, mármint valódi a csata csak a második helyért megy:

„A Max és a Red Bull kombináció jelenleg verhetetlen, egyszerűen nem hibáznak. Minden tiszteletem Sergióé, de ha két olyan pilótájuk lenne, mint ő, akkor még nyitott lenne a bajnokság. Szóval valami igazán különleges zajlik Maxszal és a Red Bull-lal”

– mondta a McLaren ügyvezetője, Zak Brown, aki szerint tehát akkor lenne értelme az idei szezonnak, azaz lenne csak igazán izgalmas, ha kivennénk a képletből Verstappent.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Pérez szerződése annyit ér, mint egy wc-papír”

Nem jósolnak túl sok jót Sergio Péreznek a Red Bullnál.

A Red Bull elmondta, kit tudna és kit nem tudna Verstappen csapattársának elképzelni a jelenlegi mezőnyből

Helmut Marko árulta el, miként vélekednek a Red Bullnál arról, hogy két toppilóta legyen egy csapatban.

35 milliárdra perli a Williams F1-csapatot az egyik volt alkalmazottja

Elég komoly botrány van kialakulóban a Formula–1-ben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve