Biztos ismersz néhány híres autótervezőt, és biztos, hogy Frank Stephenson nincs közöttük. Pedig néhány legendás formát neki köszönhetünk. Mutatjuk, miket.

Ez a szimpatikus úr, Frank Stephenson tervezett már néhány olyan autót, amiről biztos álmodoztál már, de nem gondoltad volna, hogy az ő munkája. Casablancában született norvég és spanyol szülőktől, az apjának autókereskedése is volt, Frank pedig motorversenyzett, majd Kaliforniában tanult autós formatervezést.

A Fordnál kezdett Kölnben, és már az első munkája legendás lett: ő jegyezte az Escort RS Cosworth gigantikus hátsó szárnyát.

A BMW-hez került, ahol tizenegy évet töltött el, és legismertebb munkája az újjászülető MINI első generációja. Ha már ott volt, akkor a szintén óriási sikerré vált BMW X5-öst is megtervezte.

2002-ben már a Ferrarinál találjuk, munkái között pedig a Ferrari F430 és a Maserati szuperautója, az MC12 említhető.
A Fiatnál ennél nagyobb falatot bíztak rá: az olasz márkát kellett gatyába ráznia, és nem mondhatjuk, hogy a Grande Punto és a Bravo formája ne sikerült volna jól. De az új 500-as készítése körül is bábáskodott.

Frank Stephenson jelenleg a McLarennél dolgozik, a versenycsapatból sportkocsi-gyártóvá lett márka összes jelenlegi típusa a keze nyomát viseli, így az MP4-12C és a P1 is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés