Tökéletesen érthető minden reakciója.

Max Verstappen öt körrel az örült Azeri Nagydíj vége előtt egy defektet követően a falban kötött ki, bár szerencsére a holland egy karcolás nélkül megúszta, a futamot piros zászlóval megszakították, majd a mentési és takarítási procedúra után újraindították két körre a versenyt – hogy miért nem fújták le inkább a futamot, arról az FIA ad magyarázatot.

Verstappen természetesen rettentően csalódott és dühös volt – ennyire:

A rádióüzenetben pedig arról beszél, hogy

„Kibaszott gumi! A picsába!”

– ezt pedig a kiszállás után szemléltette is:

Ekkor persze a holland még nem tudhatta, hogy a kiesésével második helyre előlépő Lewis Hamilton is csak a 15. helyen fogja befejezni a versenyt – merthogy az újraindítás is tartogatott izgalmakat:

Verstappent természetesen frusztrálja a kiesés, főleg ennyire közel a végéhez. A leintést követően pedig elmondta, hogy nem volt semmi előjele annak, hogy baj lehet gumikkal:

„Semmit nem éreztem egészen addig a pillanatig, amíg meg nem történt. A gumi valósággal lerobbant a felniről.”

Eközben...

Verstappen leléphet a Red Bulltól

A sikerek ellenére ez is simán benne van a pakliban a menedzsere szerint.

Russell dobhatja a Mercedest

Kifuthat az időből a címvédő.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

Soha nem kapott még annyi autó zöld rendszámot, mint márciusban

2800 helyett 39 ezerért fuvarozta utasait egy budapesti taxis

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés