Egy tonna, közel 200 lóerő hátsó kerékre, és igen, halandók számára is elérhető, közúti használatra. Ez a Mazda MX–5-élmény!
Ha visszagondolok, az első benyomásom a Mazda MX–5-ről az volt, hogy milyen kicsi. Vajon, hogy fogok beszállni?
Aztán a kezdeti aggodalmamat felváltotta a napokig tartó vigyor, mivel simán belefértem az autóba, ami utána, mint egy mecha vett körbe.
Csak esetemben nem valami keleti Kaiju szörnnyel kellett megküzdenem, hanem elsősorban magammal, köszi, hátsó kerék, 190 ló és pehelykönnyű kasztni!
Sajnálom, de tengelytávról, károsanyag-kibocsátási adatokról, és egyéb, számomra száraz információkról nem tudok beszámolni, csak arról, hogy milyen egy ilyen autóval együtt élni – még ha csak pár napig is.
Röviden és tömören: bomba jó!
Amikor minden komolyabb kanyart úgy élsz meg, hogy brutális nyomaték érkezik, és az átlagnál komolyabb sebességgel is kijössz belőle, az elmondhatatlanul jó. Vagy a másik meglepő dolog, hogy az autópályán az esetek 80%-ában elengednek, még azok is, akiknek amúgy bérelt helyük van a belső sávban. Pedig igazából nem egy behemót Q7 jelenik meg a visszapillantóban, hanem egy apróság a tükör alsó felében, de mégis valamiért lehúzodnak. Azaz, csak kivételesen és önhibájukon kívül betartják a Jobbra tarts!-kötelezettségüket!
Az elmúlt időszakban volt szerencsém jó pár tesztautóban ülni, és a kollégákkal arra a következtetésre jutottunk, hogy a mai autókban egyre kevésbé érezhető a gyorsulás. A fogyasztási normák betartása vagy más, felettünk álló homályos egyezmények miatt, de például az Audi Q7 legnagyobb motorral szerelt példánya is egy komolyabb padlózásra azt csinálja, hogy... semmit! Vársz szépen, elszámolsz három-négyig, majd elindul. Erre Mel Gibson is csak azt tudná mondani, hogy Why The Face?
Aztán végre itt volt a Mazda, amit ha rendesen megcipőz az ember, meglódul, mint a seggbe rúgott csacsi, és 7000-es fordulatig repül, ahol pedig olyan gyönyörű hangja van, hogy zene a TDI-traktorokon nevelkedett füleimnek!
Azért is zseniális szerkezet ez a jármű, mert hétköznapi módon is vezethető, minden őrültködés nélkül. Alsóbb fordulaton is gyönyörűen húz az amúgy csak 205 Nm nyomatékú kétliteres motor. Szóval, ha életed szerelmével utazol, nem feltétlenül kell végigrettegnie az utat, ami azért is jó, mert a nyitható keménytető miatt a majrévasnak nem jutott hely.
Apropó, ha már keménytető: csak 10 km/h sebességig tudod le/fel nyitni! Oké, ez legyen a világon a legnagyobb problémánk, de akkor is. Amúgy a közel 190 cm magasságommal is tökéletesen belefértem az autóba, nem kellett állandóan lenyitott tetővel grasszálni. Pedig 100-as tempóig úgy is teljesen élvezhető, felette pedig kell az a menőzési faktor, hogy csak azért is lássa mindenki, hogy kabrióban utazik, még ha nem is full komfortos minden menet közben.
Az autó belseje különösen üdítő volt a mai világban, ahol már mindent tapogatással és húzogatással kell vezérelni. A Mazdában viszont minden hagyományos, azaz tekergetni kell a klímát, nyomogatni a rádiót vagy éppen a fedélzeti rendszert. Hangszóróból kiömlő gagyi motorhang nincs,
ezen az autón minden real!
Ha valaki szeret tempósan vezetni, annak tökéletes egy ilyen autó. Bár egy hátsókerekes tréning mindenkire ráférhet, hogy tényleg ki tudjuk hozni azt a Mazda MX–5-ből, amire képes lehet, és ne kelljen az elektronikára hagyatkozni. Ami amúgy rendkívül ügyesen teszi a dolgát, amikor a hátsónk elkezdene a veszélyes zónában riszálni!
Hogy Rácz Tamás kollegámat idézzem a Porsche Cayenne Coupé GTS volánja mögül,
“az elektronikának köszönhetően mindenki elhiszi, hogy tud vezetni egy ilyen autót!”.
Ez a tézis áll a Porschére és a Mazdára is. Öröm volt úgy vezetni, hogy a mai felgyorsult világban egyszer sem kellett gondolkodni, hogy egy előzést bevállajon-e az ember. Nagy szavak, de ha nem vagyunk idióták, akkor minden előzés megvan ezzel az autóval!
Beszélnék még a fogyasztásról, ami egy vicc, nyolc liternél egyszerűen nem tudott feljebb kúszni a kijelző! Keresem a szavakat, hogy mit is írhatnék erre, amikor egy Fiat Tipo 1.4 is többet fogyaszt ennél, és közben pedig bicikli a Mazdához képest. Ráadásul simán öt liter körül átlagot is ki lehet hozni az autóból, például egy Alpok–Budapest úton, amiben sok szerpentines csapatás is van. True story!
Persze nem lennék én, ha nem írnék arról, ami nem tetszett. Sok ilyen nem volt, a kevés egyike a klíma. Felhúzott tetőnél jéghideget tolt, tekergetés ide vagy oda. A másik érthetetlen dolog a fedélzeti rendszer. Ha az ember megnyomja a kijelzőn, amit szeretne, akkor az apró váltónál található joy nem működik, ha viszont ezzel a cuccal kezdem irányítani, utána a kijelző nem reagál. Biztos van rá megoldás, de nekem nem sikerült rájönni!
Hogy kellene e? Persze! A hegyi és tóparti nyaraló, majd a kombi és egyterű után, hogy legyen mivel szellőztetni a fejemet hétvégente. De hétköznapi autónak nem tudom elképzelni. Valószínűleg a büntetőpontjaimnak és a pénztárcamnak sem tenne jót.
Ha ugyanis valaki szeret vezetni, akkor a Mazda MX–5-tel nem lehet kibírni, hogy ne húzassuk ördögi mosollyal tiltásig, mert rendre be akarjuk robbantani az adrenalinbombát!
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Bodor Tamás)