Nincs változás. Mondjuk ez attól függ, hogy Bahreini Nagydíjhoz vagy a Szahíri Nagydíjhoz viszonyítjuk-e a dolgot.

Lewis Hamilton koronavírus-fertőzöttség miatt kénytelen volt kihagyni a Szahíri Nagydíjat. Helyét a Mercedes saját nevelésű pilótája, jelenlege a Williamsnél versenyző George Russell vette át, aki rögtön bizonyította, hogy miért tartják őt az F1 egyik legnagyobb tehetségének.

Hamiltonnak és Bottasnak is „alárúgott” Russell

Pedig csak Hamiltont helyettesítette.

Benne volt a pakliban, hogy a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon is Russell fog Hamilton helyett vezetni, azonban a Mercedes hivatalos közleményben tudatta, hogy a hétszeres világbajnok pilótájuk negatív tesztet produkált, így elutazhatott a verseny helyszínére, ahol újabb negatív eredmény hozott a teszt, vagyis minden feltétel teljesült ahhoz, hogy ismét versenyezhessen – ez pedig azt is jelenti, hogy a szezonzáró futamon Russellt ismét a Williams színeiben láthatjuk körözgetni.

Eközben a Ferrarinál...

Azonnali hatállyal lemondott a Ferrari legfontosabb embere

A semmiből jött a váratlan bejelentés.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszállt és elé állt

Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyezni vele

Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et

További cikkeink a témában