A Red Bull 15 kör után véget vetett Max Verstappen versenyének a Japán Nagydíjon, de jó oka volt rá.

Max Verstappennek idejekorán véget ért a verseny Szuzukában, miután a rajtot követően már a második kanyarban összeütközött Charles Leclerc-rel. A vétkes fél a ferrari fiatal monacói pilótája volt – akit előbb nem, majd mégis megbüntettek –, és bár a holland az ütközés ellenére tudta folytatni a versenyt, a Red Bull végül a 15. körben kihívta a boxba, ahonnan már nem tért vissza pályára.

Az osztrák istálló csapatfőnöke, Chris Horner pedig elmondta, miért is kellett Verstappennek feladnia a szuzukai futamot:

„Olyan hatalmas mértékben sérült meg a padlólemeze, hogy elveszítette a leszorítóerő 20-25%-át, így pedig már nem volt értelme körözni. Csak felesleges kilométereket tettünk volna az alkatrészekbe, ezért döntöttünk a kiállás mellett.”

Leclerc tudja, hogy ő hibázott:

Leclerc mindent magára vállalt

Szerinte nem kérdés, ki a hibás.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni