Ez a zseniális innováció jövőre már nem lesz megengedett.

Érdekes trükkel állt elő a Mercedes, Lewis Hamilton belső kamerás felvételén ugyanis azt lehetett látni, hogy a brit kormánya előre és hátra is mozog, amivel egy időben az első kerekek állása is megváltozik, így pedig az autó dőlésszögét és a légellenállás mértékét tudják módosítani – zseniális innováció:

Mete K. Atay on Twitter

Lewis Hamilton ve James Allison Mercedes'in çok tartışılacak DAS sistemi hakkında konuşuyor. Sistemin grafik açıklaması da videoda. #F1 https://t.co/OZamQSGU3W

Nagy is volt a zúgolódás a DAS elnevezésű rendszer (dual-axis steering = kettős tengelyű kormányzás) miatt a csapatok és pilóták között, ám az FIA kijelentette, hogy nem tartja szabálytalannak a Mercedes újítását, de csak ebben az idényben legális ez a megoldás, 2021-től már nem lehet használni.

Az FIA tudott a Mercedes újításáról, ám azért nem vették be a 2020-as szabályzatba a DAS tiltását, mert úgy voltak vele, hogy csak emiatt nem írnak új szabályzatot erre az idényre.

És hogy ez miért nem trükközés? Mert...

  • a DAS csak a kerekek állását változtatja meg, nem pedig a mozgásban lévő autó felfüggesztését – a szabályzat szerint pedig csak az utóbbi minősül szabálytalannak,
  • a kormánymű csak két kereket mozgat – a szabályzat ennél több kerék mozgatását tiltja, arra viszont nem tér ki, hogy milyen dimenzióban történhet meg a kerékállás módosítása.

Eközben más miatt is megy a zúgolódás az F1-ben:

Nagy a zúgolódás, hogy a Racing Point lemásolta a tavalyi Mercedest

A csapat technikai vezetője szerint több ok miatt is kézenfekvő volt a címvédő autóját alapul venni.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve