A McLaren kettős győzelmet aratott Sanghajban.

Oscar Piastri Formula–1-pályafutása során először szerezte meg a pole pozíciót a Kínai Nagydíj időmérőjén – ezzel Daniel Ricciardo 2018-as mexikói pole pozíciója óta ő lett az első ausztrál, aki az első rajtkockából indulhatott –, és ha nincs George Russell, a teljes első sort kisajátíthatta volna a McLaren – a rajtrács:

Az utolsó Liam Lawson valójában a bokszutcából rajtolt, miután módosítást hajtottak végre az autóján a parc fermé alatt
Miután Oscar Piastri megszerezte első nagydíjas pole pozícióját, magabiztos versenyzéssel a sanghaji főfutamot is megnyerte

– ezzel feledtetve az egy héttel korábbi melbourne-i csalódást (ahol a biztos második helyről csúszott ki az esőben), és jelezve, hogy ő is bele akar szólni az idei világbajnoki címért folytatott küzdelembe.

A második helyre Lando Norris ért oda, ezzel a McLaren megszerezte története 50. kettős győzelmét, amivel a wokingiak alaposan megerősítették esélyeiket mindkét bajnoki címre.

Norrisnak egyébként nem volt könnyű dolga, az utolsó körökben ugyanis komoly fékproblémákkal küzdött, ennek köszönhető, hogy végül 10 másodperccel csapattársa mögött, és mindössze 1,3 másodperccel George Russell előtt ért célba. A második helyezéssel a brit nyolcpontos előnyre tett szert a bajnokságban Max Verstappennel szemben, aki ezúttal csak negyedik lett.

Ami a Ferrarit illeti, Charles Leclerc ötödikként futott be, annak ellenére, hogy az első kanyarokban összeért csapattársával, Lewis Hamiltonnal, ami miatt megsérült az első szárnya. A hétszeres világbajnok végül a hatodik lett, részben azért is, mert míg az élmezőny egyetlen kerékcserével teljesítette a versenyt, ő kétkiállásos stratégián volt, ami nem jött be.

A Kínai Nagydíj végeredménye:

Az újonc Andrea Kimi Antonelli ismét pontokat szerzett, a 11. helyről rajtoló Esteban Ocon 7. helyezése pedig parádés ezzel a Haasszal. Ennek ellenére nálunk Oscar Piastri lett a nap versenyzője, a domináns versenyzése és a rajt-cél győzelme döntött

A McLaren erősen kezdte az idényt, és jelenleg ők tűnnek a mezőny legjobb csapatának, ugyanakkor egyelőre azt látni, hogy nem tudnak (még) olyan mértékben dominálni, hogy jelentősen leszakítsák a riválisokat, legalábbis a pilóták egyéni versenyében.

A szezon egy hét múlva a Japán Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Formula1.com, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nehogy lemaradj a sprintfutamos Kínai Nagydíjról!

Jön a szezon második futama. Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt, a sprintkvalifikációt, a sprintfutamot és az egyetlen szabadedzést.

A McLaren kőkeményen odaszúrt a Red Bullnak

Az új szezon elindult, a rivalizálás folytatódik.

Egy látványos sörreklámmal tisztelegnek Hamilton nagysága előtt

A kisfilm főszereplője természetesen Lewis Hamilton és Charles Leclerc.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

Ha fotós csúcstelefont keresel, a Xiaomi 15 sorozatnál ne keress tovább!

12 hengeres Ferrarit és Rolls-Royce-t vezettünk – izgalmas autós sztorik az új Roadsterben

További cikkeink a témában
„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton
Hirdetés