Ha nincs George Russell, a teljes első sort kisajátíthatta volna a McLaren.

Lewis Hamilton eddig tarolt a Kínai Nagydíj versenyhétvégéjén: megnyerte a sprintkvalifikációt, majd magabiztos rajt-cél győzelmet aratott a sprintfutamon. Az időmérőn viszont már nem alakult ilyen jól a helyzet sem számára, sem a Ferrari számára.

Az első rajtkockát Oscar Piastri vitte el, aki ezzel F1-es pályafutása első pole pozícióját ünnepelheti, ráadásul új pályarekordot is felállított.

Az ausztrál mögött George Russell végezett, aki így beékelődött a McLaren kettőse közé. Lando Norris mellől pedig Max Verstappen indulhat majd a második sorból, vagyis minden adott egy izgalmas futamhoz, legrosszabb esetben egy izgalmas rajthoz. És itt jön csak Lewis Hamilton és Charles Leclerc neve, vagyis a Ferrari párosa a harmadik sorból indulhat majd vasárnap.

A Kínai Nagydíj időmérőjének végeredménye és egyben a főfutam rajtrácsa:

A Red Bull-os Liam Lawson ismét a Q1-ben búcsúzott, ahogyan a sprintkvalifikáción és a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj időmérőjén is. Az újonc számára egyértelműen gondot okoz, hogy megtalálja az összhangot az RB21-gyel – bár még korai lenne végleges következtetéseket levonni, könnyen lehet, hogy Cunoda Júki már idén megkapja a maga lehetőségét a Red Bullnál.

A vasárnapi futamot – magyar idő szerint – 8:00-kor rendezik, az M4 Sport élőben közvetíti.

(Fotó: Formula1.com, McLaren)

Ez is érdekelhet:

Nehogy lemaradj a sprintfutamos Kínai Nagydíjról!

Jön a szezon második futama. Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt, a sprintkvalifikációt, a sprintfutamot és az egyetlen szabadedzést.

A McLaren kőkeményen odaszúrt a Red Bullnak

Az új szezon elindult, a rivalizálás folytatódik.

Egy látványos sörreklámmal tisztelegnek Hamilton nagysága előtt

A kisfilm főszereplője természetesen Lewis Hamilton és Charles Leclerc.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés