Fordult a kocka.

Az FIA szigorít a motorszabályokon – és most figyelj – a Ferrari javaslatára, pontosabban észrevételeire reagálva.

Ez pedig azért irónikus egy nagyon kicsit, mert pont az olasz istálló volt az, aki tavaly nemcsak megpróbált trükközni a motorral, de konkrétan trükközött is (csak bizonyítani nem tudták, ezért az FIA rejtélyes egyezséget kötött a Ferrarival), ami persze ki is derült – óriási botrány is lett belőle.

A szövetség két új technikai direktívát is kiadott:

  • kötelezővé tesznek egy új szenzort, ami az energiavisszanyerő-rendszer energiaelosztását monitorozza majd, vagyis arról ad visszajelzést, hogy az autók a megengedett elektromos teljesítménnyel versenyeznek-e – ezt elsőként a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull kapja meg, majd a többi csapat is.
  • szigorítják a 100 kilométerenkénti maximum 0,3 literes olajégetés ellenőrzési módjait – többek között az FIA bármikor méréseket végezhet.

Még úgy is kissé irónikusan hat ez az egész, hogy abban a bizonyos titkos megállapodásban benne van, hogy a Ferrarinak segítenie kell az FIA-t a motorokra vonatkozó kutatásokban – az a sanda gyanúnk, hogy a maranellóiak közreműködésével éppen azokat a kiskapukat zárhatták le, amiket az olaszok is kihasználhattak 2019-ben.

(Forrás: The Race, Motorsport, M4 Sport, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
36% Igen, de csalódás volt.
12% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés