Hivatalos.

A Renault tulajdonában álló Alpine vezetősége hétfőn közleményben jelentette be, hogy

2026-tól már nem gyárt Formula–1-es motorokat és véget vet csaknem ötven éve tartó szereplésének az autósport királykategóriájában.

A Renault 1977-ben mutatkozott be az F1-ben, onnantól egy kétéves megszakítást (1987-1988) leszámítva folyamatosan jelen volt a sportágban motorszállítóként vagy gyári csapatként, 2021 óta már Alpine néven versenyeznek. Az évek során Renault-motorral összesen 11 egyéni és 12 konstruktőri világbajnoki címet nyertek. Gyári csapatként a 2005-ös és 2006-os szezonban Fernando Alonsóval értek fel a csúcsra.

A motorprojekt a 2025-ös szezon végén tehát lezárul, ami azonban nem lesz jelentős hatással a mezőnyre, hiszen már csak az Alpine használja a Renault motorjait. Ugyanakkor jelenleg úgy tűnik, hogy az Alpine marad az F1-ben, és a jövőben várhatóan a Mercedes erőforrásaira vált.

(Forrás, fotó: Formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Lewis Hamilton őszinte vallomása: 13 éves kora óta depresszióval küzd

Hiába a világbajnoki címek és a dicsőség, a belső küzdelmek mindenkit érinthetnek, akár már az ember egészen kiskorától, pont mint Lewis Hamilton esetében.

Az F1-versenyzők együtt mennek neki az FIA-nak Verstappen büntetése miatt

Günther Steinert még dicsőítették emiatt, de úgy tűnik, megváltozott az álláspontjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.