Végül is már nem kell tartania a következményektől.

A Haas csütörtökön jelentette be, hogy az idény végén elküldik Romain Grosjeant és Kevin Magnussent, a francia pilóta pedig a Portugál Nagydíjon ki is tálalt a csapat problémáiról:

„A hátsó felfüggesztés túlmelegedésével küszködünk, (...) minden körrel melegszik a hátsó felfüggesztés, és módosul a magasság, az aerodinamikai egyensúly akár 4%-kal is eltolódhat egyik körről a másikra. Sajnálom a mérnökeimet, mert soha sem tudhatják, hogy mire lesz képes a gyakorlatilag véletlenszerűen választott szárnyállás. Ezzel a problémával pedig az egész évben folyamatosan küzdünk.”

Grosjean még hozzátette, hogy ő annak örül, ha minél keves tud az adott versenyről, mert akkor legalább tíz év F1-es rutinjára hagyatkozva vezethet.

A 34 éves francia a jövőjéről is beszélt, de csak annyit mondott, hogy nem reménykedik abban, hogy az F1-ben marad, de valójában számára még az is izgalmasabb lenne, ha nem az utolsó helye elkerüléséért küzdhetne a királykategóriában, hanem győzelmekért egy másik sorozatban.

Eközben...

(Forrás: racefans.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés