Igazából egy negyedik fél gyengélkedésén is múlik azért a dolog.

Nem annyira titok, hogy a Red Bull annak reményében igazolta le a Racing Pointtól/Aston Martintól menesztett Sergio Pérezt Alexander Albon helyére, hogy egy olyan csapattársa legyen Max Verstappennek, aki a holland hátvédjeként tud funkcionálni.

A mexikói pedig évek óta megbizható és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, emellett pedig elég gyors tud lenni ahhoz, hogy betöltse a másodpilóta szerepét a Red Bullnál – ez pedig még akkor is elmondható róla, hogy a legutóbbi futamon hibázott, ami aztán pontokba, sőt, vélhetően dobogós helyezésbe került.

A Red Bull beleállt saját pilótájába

Helmut Marko kíméletlen volt.

Az 1997-es F1-világbajnok, Jacques Villeneuve szerint pedig pontosan ez az előnye Verstappennek Hamiltonnal szemben a 2021-es idényben, mármint Pérez érkezés/személye/képessége:

„Pérez még új a Red Bull csapatában, de máris erősebb Bottasnál, aki már az ötödik idényét tölti a Mercedesnél. Pérez többet tud segíteni Maxnak, mint Bottas Hamiltonnak.”

Ha már Bottas:

Russell szerint Bottas szándékosan ütközött vele, azt is tudja, miért

Összeesküvés-elmélettel állt elő a fiatal brit.

(Forrás: planetf1.com, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.